2025.03.15, 07:50
Tavasztól induló útfelújítások

Augusztus 31-ig el kell készülni több fontos főút felújításával.

Március 17-től folytatódik a koncesszióba átvett utak szintrehozó felújítása – közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A magyar állammal kötött szerződésük értelmében a 2022 szeptemberében üzemeltetésre, fenntartásra, felújításra átvett 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózatból mintegy 540 kilométert kell a többivel megegyező műszaki szintre hozni három év alatt, idén augusztus 31-ig. Az elmúlt két évben az eddig felújított utakon új aszfaltot terítettek le az általuk fenntartott pályákon, ahol szükséges volt, a felső kopóréteg alatt a kötő- és az alapréteget is cserélték. A munkálatok során karbantartottak 237 hidat és felüljárót is, többek között a Kőröshegyi völgyhidat is, valamint 40 pihenőhelyen végeztek felújítást.

Idén, március 17-től folytatják a munkát, a terveik szerint 2025-ben a főpálya 16 százalékát újítják fel az MKIF Zrt. által üzemeltetett gyorsforgalmi utakon. Ennek során felújítanak 40 hidat és 30 pihenőhelyet. Többek között a Pentele híd szükséges műszaki felújítását is folytatják. Itt sarukat és dilatációs elemeket cserélnek, illetve az M7-esen a régi velencei gyalogos, kerékpáros híd helyett újat építenek. A tervek szerint 2025-ben az M3, M7, M1, M35 pályákon lesz a legtöbb munka, ezen kívül hét másik (M15, M85, M86, M30, M4, M70, M8) gyorsforgalmi úton is dolgoznak.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14