A Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat tatabányai döntőjére 2012. július 14-én, a Tesco áruház parkolójában került sor.

A közlekedésbiztonsági nyílt nap keretében a Magyar Autóklub egy mobil-balesetmegelőzési kamionnal települt ki a rendezvény helyszínére és az odalátogató gyermekek és felnőttek részére kerékpáros vetélkedőt, elméleti (Kresz-tesztek) és vezetéstechnikai pálya felhasználásával gyakorlati képzést tartottak.
A nyílt nap programjain bárki részt vehetett, a „Közlekedik a család” vetélkedőre azonban azok a családok nevezhettek, akik a kiírás feltételeinek megfeleltek. A felnőttek közül a jogosítvánnyal rendelkező szülő „B” kategóriának megfelelő Kresz-tesztet töltött ki, míg a másik szülő elsősegélynyújtó alapismereteiről adott számot, ezzel egy időben a gyermekek együtt töltöttek ki kerékpáros – tesztlapot.

Az elméleti feladatokat követően a vezetői engedéllyel rendelkező szülő a Magyar Autóklub által biztosított Suzukival vezetéstechnika pályán teljesítette a feladatokat, míg a gyerekek külön-külön a kerékpáros ügyességi pályát teljesítették.
Az egész napos rendezvény során a családok regisztrálása és versenyeztetése folyamatosan megtörtént. A versenyzők, illetve a nyílt napon résztvevők és feladatokat teljesítők részére különböző szóró ajándékokat, édességet, üdítőitalt osztottak ki.
A nap folyamán úgy 60 fő látogatott ki a nyílt napra, azonban a versenykiírásnak kevesen feleltek meg, hiszen többen voltak azok akik nem családostól jelentek meg és 6 évesnél kisebb gyermekkel voltak. Összességében 5 családot sikerült regisztrálni és versenyeztetni.

A versenyszámok eredményeinek összesítése megtörtént, a győztes családot értesítettük, akik későbbi időpontban tárgyjutalomban részesülnek. A család gyermekeinek életkora 11 éves (leány) és 10 éves (fiú).
További fotók a Facebook oldalon
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
