2019.05.23, 09:58
Tanulni nem szégyen!

A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző Kiss Norbert visszaült az iskolapadba, hogy megszerezze a jogosítványt arra a kategóriára, amellyel zárt pályán évek óta versenyez.

Hosszú évek versenyzése után a Kiss Norbert Európa-bajnokunk megszerzi a kamionjogsit. A kamionversenyző nyolcadik szezonját kezdi az ETRC-ben, ezért úgy gondolta, itt az ideje, hogy ne csak a pályán, hanem közúton is vezethessen kamiont, ehhez pedig – ha csak virtuálisan is – vissza kellett ülnie az iskolapadba. “Ez a nyolcadik évem kamionversenyzőként, szereztem két Európa-bajnoki címet, de nincs jogosítványom kamionra. A versenyzéshez nincs rá szükség, de mivel idén csapatom, a német Tankpool24 már Kecskeméten, magyar szakemberekkel készíti fel versenykamionjainkat, úgy éreztem, szükség lesz az én munkámra is. A Kamionsuli támogatásával mérnökömmel, Bakó Csabival és egyik szerelőnkkel, Mérei Ákossal kezdtük meg a tanfolyamot” – mesélt céljairól Kiss Norbert.

A  versenyző tervei szerint időnként besegít majd a csapatnak a szállításban, így előfordulhat majd az is, hogy ő maga viszi a saját versenykamionját. “Rengeteg újat fogok tanulni, a versenyeken ugye jó esetben általában előrefelé megyünk, utcán viszont teljesen más egy ilyen monstrumot vezetni. Ez egy külön szakma, megtanulni a műszaki dolgokat, a rakományrögzítést, a tolatást, őszinte és mély tisztelettel állok a dologhoz.”

Kiss Norbi Tanulovezeto 1
Norbi és a csapattagok kitöltik a tesztlapot

Kiss Norbert a héten Kiskunlacházán tesztelte kamionját, amelyet idei évtől Kecskeméten, magyar szakemberek segítségével szervizel és készít fel a német Tankpool24 csapat. A szombathelyi pilóta elmondta: a tesztnek két célja volt. “Egyrészt a csapattársamnak kellett összeszoknia, ismerkednie a kamionjával, másrészt az én atomjaira szedett, majd összerakott autómat ellenőriztük, hogy minden készen áll rajta a szezonkezdésre. Váratlan hiba nélkül lement a teszt, úgyhogy jöhet május utolsó hétvégéjén a szezonstart Misanóban.”

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

...
2025.05.15. 06:29

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

...
2025.05.14. 14:33

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet

Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

...
2025.05.14. 07:49

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet

Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Az új KRESZ és a kerékpározás

A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

...
2025.05.13. 14:36

Az új KRESZ és a kerékpározás

A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Indul a Tour de Hongrie

Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

...
2025.05.13. 06:32

Indul a Tour de Hongrie

Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

...
2025.05.12. 07:24

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

...
2025.05.10. 11:15

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

Hétvégi Budapest

Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

...
2025.05.09. 05:47

Hétvégi Budapest

Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.