A MÁV a nyári szünidő közeledtével hívja fel a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek jellemzően a gyermekeket, fiatalokat érintik.
Rövid időn belül második alkalommal fordult elő, hogy vasúti területen a szabályok megszegése miatt felnőtt kísérettel került életveszélyes helyzetbe gyermekcsoport. Május végén két kísérővel közlekedő húsz fős iskolás csoport a tilos jelzés ellenére átgyalogolt egy vasúti átjárón, majd néhány héttel később a szolnoki vasútállomáson egy gyerekcsoport kísérőiekkel együtt átszaladt a vágányokon, hogy rövidebb úton szálljanak át egy másik vonatra.
Ezt a két esetet emelte ki Kormányos László, a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese is, aki a két esetet vérfagyasztónak nevezte, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabályok betartásával elkerülhetők a veszélyes helyzetek. A vasútállomásokon és a vasúti átjárókban oda kell figyelni, továbbá tilos felmászni a szerelvényekre, a felsővezetékek miatt halálos sérüléseket lehet szerezni, valamint a vonatok dobálása, illetve eléjük akadályok – kövek, ágak – helyezése ön-, és közveszélyes – tette hozzá Kormányos László. A MÁV arra kéri a felnőtt kísérőket, hogy mutassanak példát a gyerekeknek, és mindenki tartsa be a szabályokat.
Kormányos László közölte azt is, 2024 január elseje óta a MÁV a vonalain 16 ezer csoportot szállított. Ez mintegy félmillió fiatal utast jelent. A MÁV múlt pénteken rekordot döntött, ugyanis aznap 1500 gyermekcsoport, több mint 50 ezer gyerek utazott a vasúton – mondta.
Felfoghatatlannak nevezte a két említett esetet Berzai Zsolt r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Balesetmegelőzési Osztályának vezetője, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (OBB) főtitkára. Erre nem lehet magyarázat, és arra kérte a felnőtt kísérőket, hogy az ilyen jellegű jogsértéseket kerüljék el. Az alezredes a körültekintés, a fegyelmezettség, valamint a tisztelet fontosságát emelte ki a közlekedésben. A vasúttársaság és a rendőrség sokat dolgozik azon, hogy a vasútbiztonsági információkat eljuttassák a gyerekekhez, a tanárokhoz, szülőkhöz – tette hozzá végül Berzai Zsolt.
A sajtótájékoztatón tartották a MÁV és az ORFK-OBB balesetmegelőzési célú, iskolásoknak hirdetett közös gyermekrajz-pályázatának eredményhirdetését is. A pályázatra több mint 1200 pályamű érkezett.

Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
