Átvizsgálják, emiatt néhány órára lezárják Kőröshegyi völgyhidat a forgalom elől április 6-án szombaton.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) közleménye szerint 8 és 14 óra között várható a Kőröshegyi-völgyhíd lezárása, ami azért szükséges, mert meg kell vizsgálni, hogy az elmúlt évek használata után milyen állapotban vannak a hidat tartó úgynevezett „saruk”. Ez a vizsgálat viszont csak forgalom nélkül, a híd megemelésével történhet. A híd emelése 2024. április 13-án (szombaton) 8 és 14 óra várható, ekkor ismét lezárásra kell számítani. A problémás sarukat pedig várhatóan augusztus végén, szeptember elején cserélik majd ki. Az MKIF hangsúlyozta, hogy előre tervezett vizsgálatról van szó, ettől függetlenül a híd biztonságos állapotban van.
A pályazár idején a Budapest felől érkezőknek Zamárdi csomópontban kell elhagyniuk a pályát és Balatonszárszónál lehet visszatérni. Az országhatár felől közlekedőknek pedig Balatonszárszó csomópontban kell elhagyniuk a pályát és Zamárdinál térhetnek vissza. „A tavaly indult szintrehozás során nem csak a tönkrement burkolatokat cseréljük 2025-ig 538 km-en, de országszerte mintegy 200 hidat és felüljárót újítunk meg, köztük több nagy hidat is, például az M7-es völgyhídját” – számolt be az MKIF, hozzátéve: az M7-en idén várhatóan 1,4 millió négyzetméteren cserélik és javítják a tönkrement burkolatot. Várhatóan 60 hidat és felüljárót renoválnak ezen a pályán. Felhívták a figyelmet arra, hogy a vakáció ideje alatt idén sem végeznek előre tervezett munkákat Budapest és a Balaton között.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.