2020.08.11, 11:22
Szinten tartott halálos balesetek

Továbbra is jellemzőek a sáv-, vagy úttest elhagyásos balesetek. Ezek okai között leginkább a figyelmetlenség játszik szerepet. Vezetés közben a vezetésre kell koncentrálni.

Bizonyára sokan észrevették, hogy a lakott területen kívüli útjainkon jellemző, hogy a vezetők nem tartják a menetirány szerinti sávot, el-elhagyják azt. Ez leginkább a régebbi, sok kanyarulattal épült, esetleg romló útburkolatú utakon a legjellemzőbb. Vezetőkkel beszélgetve a leggyakoribb indokok egyike, hogy vidéki utakon gyakori a kerékpáros, gyalogos az útszélén, és az autós erre készül fel, a másik, hogy rossz állapotú az út külső széle, ezért húzódnak be az út középvonalába, és haladnak akár az elválasztó felfestést is bőven átlépve.

El kell azonban azon gondolkozni, hogy az olyan útszakaszokon, ahol számítani lehet gyalogos-kerékpáros jelenlétre mérsékelni kell a sebességet. Mert attól, hogy az autós az úttest közepén halad, ugyan megspórol pár kormánymozdulatot, vagy éppen megengedi magának, hogy kevésbé figyeljen, azonban a szemből jövő forgalmat, illetve a mögötte haladókat is zavarja ezzel – például, ha valaki előzné hátulról. Továbbá az úttest közepére húzódva szemből jövő forgalom esetén ugyanúgy vissza kell térni a saját sávba, mintha eleve ott haladt volna a kocsi, és ha épp ott kerékpáros-, vagy gyalogos is halad, akkor ugyanúgy fékezni kell, vagy kerülni őket. Tehát végeredményben a „megelőzőnek” szánt vezetési megoldással éppen éles helyzetben nehezebb körülményeket teremt magának az autós, épp a mozgásterét, akciólehetőségeit szűkítve.

Ugyanez igaz a levágott kanyarívekkel. Mert mit tesz az úttest közepén szabálytalanul haladó, ha szemből is érkezik jármű? Vissza kell térnie a saját sávjába, akár az ív közepén haladva is. Ha esetleg a képességhatár-közeli sebességgel halad, és akkor kap egy ilyen plusz feladatot, hogy húzódjon vissza a sávjába, az nem biztos, hogy sikerül. Míg, ha eleve a sávjában haladva veszi az ívet, akkor ilyen szituáció fel sem merül.

A rossz útburkolat, mint indoklás a tartós sávelhagyásra ismét nehezen fogadható el. Tény, hogy sok helyen rossz minőségűek az útjaink. Az autós azonban amit elsődlegesen tehet, az az ehhez való alkalmazkodás, egyszerűen azért, mert ez a legcélravezetőbb. És nem biztos, hogy a legjobb megoldás az úttest közepére húzódás, főképp nem a felfestéssel is ellátott, nagyobb forgalmat bonyolító utakon. Természetesen a nagy, szakadozott szélű úthibákat kénytelen az autós kikerülni, de ismerjük a folthátánfolt útszegélyeket is, ahol az úthibába hajtás kárt nem tesz, csak kényelmetlen-kellemetlen sokaknak, de a futómű nem kap ütésszerű terhelést.

Az autókat úgy tervezték meg, azért van rugójuk, lengéscsillapítójuk, hogy az útegyenletlenségeket leküzdjék. Akár az autógyári tesztpályákat is látva az autók futóművei nagyon sokat kibírnak, mint fentebb említettük az ütésszerű terheléseket kell kerülni. A jól karbantartott autó huplis-javított, „futóműdobáló” úttesten is nyomon marad, irányt tart. Persze kényelmesebb az út jobb állapotú közepén haladni, mint figyelni az útszegély hibáira és csak tényleg veszélyes kátyú esetén kerülni, azonban az útközép használata állandó veszélyhelyzetet teremt, a fent már említett szembeforgalom-, illetve a mögöttes forgalom zavarása miatt.

Sokszor a baj épp akkor történik, amikor vissza kell térni a saját sávba, és az ott lévő úthibák, rossz útpadka esetleg annyira zavarba hozza a vezetőt, többek között az addig a jobb úttestfelületen magának megengedett nagyobb haladási sebesség miatt is, hogy elveszti a visszatérő manőver közben az autó feletti uralmát.

A saját sávban haladás a legbiztonságosabb megoldás az utakon. A sebességet-, a vezetési stílust az adott forgalmi sáv jellemzői szerint kell megválasztani. Ekkor a legreakcióképesebb a vezető, manőverképes sebességgel halad, amely megfelel az adott útviszonyoknak, nem zavarja se a szemből jövők forgalmát, sem a mögöttes forgalmat – a hátul haladó nem feltétlenül tudja miért megy az út közepén a másik. Ívben vagy akár egyenes útszakaszon is a sávban haladva a legtöbb a biztonsági tartalék.

Városi környezetben is gyakori, hogy nem tartják a sávokat az autók. Ez gyakran vezetésbeli tudáshiányosság, sokan olyan méretű, dimenziójú autót használnak, amelynek a helyzetét nem tudják pontosan felmérni és kontrollálni az utakon, különösen szűk helyeken, szűk sávok esetén. A másik ok a telefon-, és/vagy okoseszköz használata az autóban. Jellegzetes az ilyen sofőr viselkedése, messziről kiszúrható: indokolatlanul nagy követési távolságot tart, kígyózva halad a sávban, zöld jelzésre későn indul, nagyon késve veszi fel a forgalom tempóját, vagy indokolatlanul lassan halad – a figyelemmegosztás hatásait kívánják ezzel tompítani, nagy követési távolsággal, lassú haladással ellensúlyozzák a figyelemelvonást, hogy legyen idő az esetleges vészhelyzeti reakcióra.

A mobileszközt használó autós rendszerint nem reagál a többi autós jeleire, legyen az akár fénykürt, akár duda, mert nem figyel. Mindez igen veszélyes szituációkat teremt, nagyban zavarja a normális forgalmat. Az ilyen autóst jobb elkerülni, lemaradni, vagy leelőzni, mert nem kiszámítható a viselkedése: és bízni abban, hogy arra jár egy rendőrjárőr, aki észreveszi a nem odavaló eszközhasználatot.

Kérjük az autósokat, ha feltétlenül használniuk kell az okoseszközeiket, mert beállítanák a navigációt, vagy mindenképp kommunikálniuk kell valakivel, akkor inkább álljanak félre, és ne veszélyeztessék, illetve ne zavarják a többi közlekedőt! Aki pedig nem érzi biztosnak magát a saját, vagy az általa vezetett jármű kezelésében, az bizony gyakoroljon még, vagy váltson más, számára könnyebben kezelhető, élhetőbb járműre.

És akkor most lássuk a múlt heti közúti baleseteket, amelyekből 1365 jutott a rendőrség tudomására. Ezekből 342 járt személyi sérüléssel (96 súlyos sérültet és 237 könnyű sérülést jegyez a statisztika). Kilenc baleset járt tíz halálos áldozattal. A balesetek körülményeit olvasva érthető lesz, hogy miért hívtuk fel a figyelmet írásunk első felében az autóvezetésre való figyelemösszpontosítás és a sávtartás fontosságára.

Az első múltheti halálos kimenetelű közúti baleset Gyomaendrőd mellett történt. Augusztus 3-án délután egy 43 éves férfi személyautóval áttért a menetirány szerinti bal oldalra és az úttestről lehaladva egy fának ütközött. A baleset során a sofőr meghalt. A baleset oka, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezette az autós a járművét.

Meghalt Egy Autós, Aki Fának ütközött Békésben
Lesodródott az útról, nem élte túl

Másnap, augusztus 4-én kedden Győr közelében, az M1 autópálya jobb pályatestén történt a második múltheti halálos baleset. Hajnalban egy 60 éves férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel az úttestről jobbra lehaladt, majd kétszer a belső szalagkorlátnak ütközött. A sofőr a balesetben életét vesztette. Az igazságügyi orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a balesetet rosszullét okozhatta.

Aznap még egy halálos kimenetelű közúti baleset is történt. A reggeli órákban Szabadszentkirály lakott területén kívül egy 22 éves férfi személyautóval áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy 75 éves férfi vezette személykocsival. A baleset során a vétlen sofőr a helyszínen meghalt, míg az előzés szabályait megszegő fiatal sofőr és 20 éves nő utasa súlyos sérüléseket szenvedtek.

Augusztus 5-én, szerdán Kisfalud mellett esett meg a következő tragédia. Hajnalban egy 28 éves férfi személyautóval nekiütközött az előtte haladó, 63 éves nő által vezetett személykocsinak, amely az ütközéstől jobb oldalra lesodródva egy fának ütközött. A balesetet okozó autó az ütközést követően áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező, autóbusznak. A balesetben a balesetet kiváltó, busszal ütköző autó vezetője és 24 éves nő utasa a helyszínen meghalt. Az utolért autó vezetője, a buszvezető, valamint az autóbusz egyik utasa, egy 41 éves nő könnyű sérülést szenvedett.

A következő napon, augusztus 6-án is történt halálos baleset. Lepsény közelében kora délután egy 40 éves férfi személykocsival lehaladt a jobb oldali útpadkára, majd egy fának ütközött. A baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vizsgálat szerint a baleset oka, hogy a vezető nem az útviszonyoknak megfelelően vezette személygépkocsiját.

A következő múltheti halálos baleset Fertőrákos mellett augusztus 8-án délelőtt történt. Egy 44 éves nő elektromos kerékpárral a murvás úttesten fékezés során megcsúszott és elesett. A baleset során életveszélyes sérülést szenvedett, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba szállították. A kórház augusztus 10-én jelentette, hogy a kórházi ellátása során meghalt. A baleset kapcsán felhívjuk a figyelmet arra, hogy elektromos rásegítésű kerékpárokkal gyakoribb a beleset, mint a csak emberi erővel hajtott bringákkal. Sokan nem veszik figyelembe, hogy egyes elektromos kerékpárok menetdinamikája közelebb áll a segédmotorkerékpárokhoz, mint az emberi erővel hajtott kerékpárokhoz. Így az elektromos kerékpárokkal való közlekedés során ezt figyelembe kell venni.

Aznap még egy halálos baleset történt: Sajóivánka mellett a 2603-as számú úton koradélután egy 43 éves férfi személyautóval a vasúti átjárót biztosító fénysorompó tilos jelzése ellenére behaladt az vasúti átjáróba, ahol az érkező személyvonattal ütközött. A balesetben az autó vezetője a helyszínen meghalt, utasa, egy 40 éves férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Augusztus 9-én Kiskunfélegyháza mellett az M5 autópálya bal pályatestén történt a következő halálos baleset. Kora reggel egy balra ívelő útkanyarulatban egy 64 éves férfi vezette autóbusz elhagyta a sávját majd a leállósávon áthajtva lehaladt az útpadkára, ahonnan lecsúszott az úttestről. A busz a vízelvezető árokban jobb oldalára dőlve állt meg. A lengyel buszon 2 autóbuszvezető és 44 utas (valamennyien külföldi állampolgárok) utazott. A balesetben a busz egyik 35 éves férfi utasa a helyszínen meghalt, 5 fő súlyos, 40 fő könnyű sérülést szenvedett. A sérülteket az Országos Mentőszolgálat Szegedre, Szentesre, Kiskunhalasra és Kecskemétre szállította kórházi ellátásra. A baleset okát vizsgálják.

Felborult Egy Busz, Meghalt Egy Ember Az M5 ös Autópályán
A súlyos sérültek legfiatalabbja öt éves

Vasárnap még egy halálos baleset történt. Bükkszék közelében kora délután egy 27 éves férfi motorkerékpárral egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, 48 éves férfi által vezetett személykocsival. A motor az ütközés után a jobb oldali útárokba borult. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

...
2024.03.25. 09:48

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

Estétől korlátozások a fővárosban

A magyar-koszovói meccs miatt forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében.

...
2024.03.25. 08:23

Estétől korlátozások a fővárosban

A magyar-koszovói meccs miatt forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében.