Egy szakaszon már a végleges színre festették a Lánchíd acél-láncsorát, a látvány egy ígéret, milyen lesz a felújított híd. Közben elbontják az aluljárókat.
Újabb szakaszához érkezett a Lánchíd felújítása, elkészült a medernyílásban az első felújított láncszakasz és megkezdődött a budai aluljáró bontása is. A felújított lánctagokat rozsdásodás elleni védelemmel látták el és le is festették, így már látható a Lánchíd új kékesszürke színe, amit úgy választottak ki, hogy az a lehető legjobban hasonlítson az eredetire. Az acél láncsorban lemezekből állnak a láncszemek és ezek tartják a függesztőrudakat, mindösszesen mintegy 23 ezer négyzetméternyi festendő felületet jelent.
Első lépcsőben 14 lánckötegen és az azokhoz tartozó függesztőrudakon végezték el az aprólékos felújítást. Lefedett, függesztett állványról dolgozva először szemcseszórással megtisztították az elemeket, majd több lépésben vitték fel az alapozó, a közbenső, végül pedig a híd végleges színét adó fedő festékréteget. A korrózióvédelmi munkákkal szakaszonként, fentről lefelé haladnak a híd láncszerkezetein. A felújítás során a láncok csuklójánál egy különleges, rugalmas bevonatrendszert használnak, amely követni tudja a láncszemek mozgását.

A budai hídfőnél megkezdődött az aluljáró vasbeton szerkezetének bontása, amely helyett egy tágasabb, jobban belátható aluljáró áll majd a közlekedők rendelkezésére. A korábbi kör keresztmetszetű, három méter széles kerékpáros-alagút helyett négy méter szélességű aluljáró készül függőleges falakkal, így lehetővé válik, hogy a kétirányú biciklisáv mellett egy 1,75 méter széles járda is épüljön a gyalogosoknak.
A feltáruló szerkezeteket folyamatosan vizsgálják és a károsodott elemekre készülő terveknek megfelelően javítják, hogy fogadni tudják a szakaszosan helyükre kerülő új acél pályatáblákat. A Lánchíd öntöttvas korlátjainak bontásával is ütemezetten haladnak a medernyílás északi és déli részén; az elemek a felújításuk után kerülnek majd vissza a hídra.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.