Két ittas vezetővel szemben is végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség Kaposváron.
A Kaposvári Járási Ügyészség szeptemberben rövid időn belül két esetben is végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt ittas vezetőkkel szemben. Az egyik esetben a 66 éves kaposvári férfi 2021 májusa és júniusa között háromszor vezetett ittasan Kaposváron annak ellenére, hogy ebben az időszakban egy korábbi, súlyos testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt. A férfi a vádbeli időszakban vezető engedéllyel egyébként sem rendelkezett, mivel azt a kaposvári rendőrök még 2021 áprilisában elvették tőle, mert akkor is ittasan vezetett.
A másik ügyben azért indult büntetőeljárás a 32 éves pécsi férfival szemben, mert 2021 júliusában 4 liter sör és bor elfogyasztása után Pécsről Kaposvárra vezette a gépkocsiját, ráadásul úgy, hogy az autójában több utast is szállított. A börtönből 2020-ban szabadult vádlottat végül a kaposvári rendőrök vonták intézkedés alá, és – miután a helyszíni légalkoholmérés eredménye alapján bebizonyodosodott, hogy ittas – a vezetői engedélyét is elvették tőle. A férfi a bűncselekmény elkövetésekor egy korábbi lopás miatt szintén felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratokban az idősebb vádlottal szemben fogház, míg a fiatalabb – visszaesőnek minősülő – férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság mindkét vádlott esetében rendelje el a korábbi felfüggesztett börtönbüntetéseik végrehajtását is.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.