Újabb 9 százalékkal nőtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos díja.
Több mint 51 ezer forint volt az autók éves kötelező felelősségbiztosítási átlagdíja az idei első félévben, ami 9 százalékos emelkedés a múlt év azonos időszakához képest – közölte a Netrisk.hu biztosításközvetítő a saját adatai alapján. A kgfb-díjaknál nagyobb mértékben, 15 százalékkal nőtt a casco biztosítások átlagdíja az első félévben, így megközelítette a 139 ezer forintot. A friss adatok szerint a magyarországi autóállományon belül legnagyobb részesedéssel rendelkező autómárkák közül a Suzukik átlagos kgfb-díja 8 százalékkal 38 ezer forint fölé emelkedett. A Daciák esetében szintén 8 százalékkal nőttek a díjak, így csaknem 42 ezer forinttal zárták az első félévet. Az Opeleknél 5 százalékos drágulással 47 ezer forint fölé emelkedtek az éves átlagdíjak, a Toyotáknál 11 százalékos növekedés eredményeként szintén 47 ezer forint fölé. A Volkswageneknél éves szinten 5 százalékkal nőtt az átlagos összeg, de ez majdnem 53 ezer forintot jelent.
A casco biztosítások iránt továbbra is visszafogott a kereslet, ezt jelzi, hogy a megkötött szerződések száma 1 százalékkal, csak alig több mint 15 ezerre nőtt egy év alatt. A Netrisk.hu szerint ez leginkább az elöregedett magyarországi autóparkkal magyarázható. A személyautók átlagéletkora magas, meghaladja a 15 évet, az idősebb autókra pedig sok esetben nem lehet vagy nem érdemes cascót kötni. A legolcsóbban a Daciákra és a Suzukikra lehet cascót kötni, előbbieknél 75 ezer forint alatt maradt az átlagdíj, utóbbiaknál pedig nem éri el a 91 ezer forintot. Százezer forint alatt vannak még az Opelek, amelyek cascója átlagban 95 ezer forint. Ennél a három márkánál 13-15 százalékkal nőttek a cascodíjak.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.