Elektromos járművek tűzoltását segítő eszközt adtak át Székesfehérváron, a Tűzoltó-parancsnokságon.
Az elektromos járművek elterjedésével egyre inkább szükségessé válnak azok a speciális felszerelések, amelyek a villanyautók mentése során elengedhetetlenek. A legfrissebb adatok szerint a teljes magyar gépkocsiállomány 0,8 százaléka tisztán elektromos, ami közel 40 ezer járművet jelent. A 48 négyzetméteres, norvég gyártmányú tűzoltópaplan egyszerűen működik, az égés három feltétele (éghető anyag, gyulladási hőmérséklet, oxigén) közül kivonja az oxigént, s ezzel megszünteti az égést. Felhelyezése gyors, így védhetőek a környező járművek, épületek. A belsőégésű motorral hajtott égő járművek esetében nagyjából 20 percig, elektromos meghajtásúak esetében 20-50 percig kell a takarót használni. Az elektromos kocsiknál azért nagyobb az időigény, mert a 2000-3000 Celsius-fokon égő lítium oxigént fejleszt: a paplan használatával így inkább időt nyer a tűz oltásakor a mentésvezető, amíg az oltáshoz, visszahűtéshez szükséges vízmennyiséget a helyszínre szállítják, illetve megakadályozza a tűz tovább terjedését.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
