Egy év alatt 33 százalékos átlagár-növekedést mértek a használtautó-piacon.
A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon. A tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz képest pedig csaknem 1 millió forintos, 33,2 százalékos a drágulás – közölte saját adatai alapján a használtautó.hu online hirdetési portál. Az átlagár-növekedés kiszámításához az adott hónapban a hírdetési felületen feladott hirdetések átlagárait hasonlították össze, amiben benne vannak a gyakorlatilag újnak számító szalonautók árai is.
Az összefoglalójuk szerint tavaly márciusban és áprilisban az autópiac egészével a használtautó.hu felületén indított keresések száma is visszaesett, de az érdeklődők és a vásárlók már májusban visszatértek, és számuk azóta is csak nőtt. Idén az első negyedévben 35 százalékkal, márciusban már csaknem 39 százalékkal több keresést regisztrált a Használtautó.hu, mint tavaly ilyenkor. A nagyobb kereslet csak az egyik árfelhajtó tényező, a forint tavalyi árfolyamváltozása miatt az új autók ára, valamint a külföldi használtautó-beszerzés is megdrágult – fejtette ki Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.
A kereslet növekedése ellenére a tulajdonosváltások még mindig elmaradnak a tavalyi számokhoz képest. Ugyanakkor az első negyedévben az import 18 százalékos csökkenése mellett a hazai tulajdonosváltások száma csak 4,2 százalékos elmaradást mutatott, így még mindig az látható, hogy a hazai magánvásárlók legfontosabb bázisának az itthoni gépjárműkínálat számít. A portál jelezte azt is, hogy a koronavírus-járvány hatására a személyes mobilitás felértékelődött, és olyan vevők jelentek meg a piacon, akik korábban nem tudtak vagy nem akartak saját autót vásárolni. A hirdetési felületen a legnépszerűbb modellek élbolyában is változás történt, míg 2020-ban a Skoda Octaviára kerestek a legtöbben, az idei év kedvenc használt modellje az első negyedév után a Suzuki Swift. Szintén dobogós a Skoda Octavia és Ford Focus.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
