Decemberben közel 162 000 éves útdíjhasználati jogosultság kelt el elővételben.
Tavaly decemberben vásárolták elővételben eddig a legtöbb „autópálya-matricát”. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai szerint mintegy 162 000 darab 2022-es éves országos és megyei úthasználati jogosultság talált gazdára 2021 utolsó hónapjában.
A minisztériumi kezdeményezésre 2016-ban bevezetett decemberi elővásárlási lehetőség népszerűsége folyamatosan nő. Az első évben bő 76 000, két évvel később már mintegy 120 000, tavalyelőtt pedig valamivel több mint 142 000 következő évre szóló éves e-matrica kelt el. A tavaly decemberben megvásárolt közel 162 000 e-matrica 14 százalékkal haladja meg a korábbi legmagasabb értéket. Az érvényességi idő kezdete előtt érvényesített 2022-es éves autópálya-matricákból közel 70 000 darab volt éves országos, a fennmaradó 92 000 pedig megyei úthasználati jogosultság.
Az éves országos pályamatricából 14 százalékkal kelt el több, mint egy évvel korábban. Ebből a matricatípusból a legtöbbet, közel 139 000 darabot személygépkocsikra (D1 díjkategóriájú járműre) szerezték be a vásárlók. A 2022-es megyei matricákból 12 százalékkal vettek meg többet, mint 2020 decemberében. E jogosultságok több mint felét, közel 51 000 darabot Pest megyére váltották meg az elővásárlási kampány során. A második helyezett Fejér megyei matricából 8 600r, míg a Győr-Moson-Sopron megyeiből mint 8 000 kelt el.
Budapesti buszsávellenőrzés eredménye
Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye
Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.
Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.
Hétvégi Budapest
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

Hétvégi Budapest
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.
Ittas vezetésből megvesztegetés
Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.

Ittas vezetésből megvesztegetés
Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.
Horrorkaravánokat büntettek
A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.

Horrorkaravánokat büntettek
A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.
Végigvideózzák Magyarországot
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.

Végigvideózzák Magyarországot
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.
Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka
Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.

Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka
Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.
Kamionstop a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.

Kamionstop a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.