A Honda Magyarország egy hibrid Jazz-t bocsátott a Magyar Mentőmotor Alapítvány rendelkezésére, hogy megkönnyítse a szakemberek munkáját.
2009-ben a Magyar Mentőmotor Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy segítse a magyarországi motoros mentés fejlesztését és gondoskodjon arról, hogy a mentőmotorokon dolgozók a legjobban végezhessék a munkájukat. Az elmúlt 10 évben számtalan szakmai és technikai fejlesztés fűződik a Magyar Mentőmotor Alapítvány nevéhez. Jelenleg a futó motorpark döntő hányada az Alapítvány tulajdona és ők gondoskodnak a motorosaik védelméről is, hiszen valamennyi védőfelszerelést (ruházatot, sisakot, csizmát, kesztyűt) ők vásárolnak. Mentőmotorosaik évente átlag 1500-2000 kivonulást hajtanak végre, sietve a betegek, sérültek segítségére. Számtalan motoros rendezvényen, közbiztonsági napon vesznek részt minden évben, emellett jelentős szerepet vállalnak az iskolákban, óvodákban, hogy a gyerekek minél korábban elsajátíthassák az elsősegélynyújtás alapvető ismereteit. Közhasznú szervezetként működik, gazdasági tevékenységet nem folytatnak, így működésük és ezáltal a motoros mentés léte azon a támogatáson múlik, amelyek az Alapítványhoz érkeznek különböző cégek, szervezetek és nem utolsósorban magánszemélyek felajánlásaiból. Évről évre egyre többen ajánlják fel alapítványunknak adójuk 1%-át, ezzel is segítve munkájukat.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.