Környezetvédelmi okból csütörtöktől sebességkorlátozásokat vezetett be Hollandia a közutakon, hétfőtől pedig 100 km/óra értékben korlátozzák a gépjárművek megengedett legnagyobb sebességét az autópályákon.
A holland hatóságok a korlátozó táblákat csütörtöktől helyezik ki a közutakon, az autópályákon pedig vasárnap. A helyi sajtó arra hívta fel a járművezetők figyelmét, hogy a korlátozások az új jelzőtáblák kihelyezésével azonnal érvénybe lépnek. A holland szabályok szerint az autópályák jelzőtábláin gyakran különböző nap- vagy időszakokra vonatkozó, kiegészítő táblákat helyezhetnek el, amelyek éjszaka nagyobb sebességű haladást tesznek lehetővé. Legjellemzőbb a sebességkorlátozás este 18 óra és reggel 7 óra közötti feloldása, ekkor a legnagyobb megengedett sebesség 130 km/óra.
A holland kormányt tavaly májusban bírósági határozat kényszerítette építési munkák ezreinek leállítására vagy szüneteltetésére, mivel az ország évek óta túllépi az Európai Unió nitrogénkibocsátási határértékeit. Mark Rutte miniszterelnök novemberben jelentette be, hogy az ország az autóforgalom, valamint az általa okozott károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében országos sebességkorlátozást vezet be. A döntést az indokolta, hogy a levegőben található nitrogénoxidok elsősorban az autókból, teherautókból és az építőiparban használt nehéz dízelüzemű haszongépjárművekből származnak.Hollandiában az egy főre eső nitrogénkibocsátás az EU átlagértékének négyszerese.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.