Elbújtak barátjuk autójában, majd menet közben ráijesztettek. A vicc ült, a sofőr megijedt, de megtörtént amire nem számítottak, nekiment a kocsival egy fának. Így kiderült, hogy ittasan, jogsi nélkül vezetett, a fíúk pedig megsérültek.
A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Fonyódi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy, a húszas éveiben járó férfival szemben. A vádlott jogosítvány nélkül ittasan vezetett, amikor potyautasai felfedték, hogy a kocsiban ülnek, amivel a vezetésben megzavarták és egy fának csapódtak. A vád szerint a vádlott 2020. októberében az éjszakai órákban, ittas állapotban Lengyeltóti közelében beült kocsijába és bár vezetői engedéllyel nem rendelkezett, a kisváros felé hajtott egy mellékúton. A férfi nem tudott arról, hogy kiskorú ismerősei a közterületen nyitott állapotban hagyott autója hátsó ülése előtt elbújtak, mivel egyikük csak út közben szólította meg a vádlottat. Az elkövető annyira meglepődött, hogy nem tudott kellően a vezetésre koncentrálni, így a lejtős kanyarodó szakaszon letért az útról és egy fának ütközve állt meg. A járműben elbújó fiúk mindketten megsérültek, egyikük súlyos, törésekkel járó sérüléseket, másikuk 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. (A balesetről a képet a nyomozó hatóság készítette.)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.