Viszonylag alacsony számú rollerbiztosítási ajánlat jelent meg a piacon a közvetítők adatai szerint.
Bár július 16-tól számos mikromobilitási járműre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötni, az elektromos rollerek biztosítási piacára mégis kevés biztosító lépett be – közölte az MTI-vel csütörtökön az Insura.hu és a Netrisk. A biztosításközvetítők adatai szerint az elektromos rollerek biztosításai 10 ezer forint alatt kezdődnek, és várhatóan az átlagdíj sem haladja meg azt. Budapesten a nagyobb kockázatok miatt többet kell fizetni, a szolgáltatások díjai között jelentős a szórás. A legdrágább biztosítások több százezer forintba is kerülhetnek, de ezekkel az insura.hu szerint valószínűleg csak a díjhirdetési kötelezettségüket akarták letudni a magas díjat kalkuláló biztosítók. A Netrisk szerint ők a kockázatoktól is tarthatnak, hiszen elektromos rollerrel akár több millió forintos kárt is lehet okozni. A közvetítők úgy vélik, hogy a piacot néhány társaság uralhatja majd, a Netrisk pedig azzal számol, hogy 3-4 társaság fedheti le a belföldi piacot. Magyarországon körülbelül 30-40 ezer elektromos rollert érinthet a biztosítási kötelezettség, és az Insura.hu adatai szerint mindössze 39 százalékuk fut a fővárosban vagy valamelyik megyeszékhelyen. A szerződők majdnem 80 százaléka 35 év feletti, tehát az elektromos roller nem csak a nagyvárosi fiatalok járműve – tették hozzá. A jogszabályok szerint július második felétől kell kgfb a 25 kilogrammosnál nehezebb elektromos rollerekre, ha a tervezett sebességük meghaladja az óránkénti 14 km/órát. 25 km/óra végsebesség felett a kisebb tömegűekre is érvényes az előírás.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
