Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság valamint az Agrárminisztérium is beszerzett robogókat, amelyeket a polgárőrségnek adtak át.
Az ORFK-OBB első alkalommal 2013-ban 20 db, majd 2015-ben 30 db, 2016-ban 41 db Honda, 2017-ben 37 db, 2018-ban 40 db, és 2019-ben 50 db Piaggio típusú robogót adott át az Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ). Így hét év alatt 218-ra nőtt az ORFK-OBB beszerzései révén a polgárőrök által használható segédmotoros kerékpárok száma. A szervezetet az ORFK-OBB kerékpárok beszerzésével is segítette. 2013-ban 200 db, 2014-ben 460 db, 2015-ben 258 db, 2017-ben 210 db és 2018-ban 155 db (az elmúlt hét évben összesen 1283 db) kerékpár átadására került sor.
A kerékpárokat és a segédmotoros kerékpárokat az OPSZ a polgárőrség közterületi szolgálatellátásának fejlesztésére, a közlekedésbiztonság javításával összefüggő feladatainak teljesítésére kívánja használni. Az eszközök közlekedésbiztonsági célú felhasználása a polgárőrök fokozottabb közterületi jelenlétében, a rendőr–polgárőr közös szolgálatellátás során a gyalogos, kerékpáros, segédmotoros kerékpáros közlekedők hatékonyabb ellenőrzésén érezhető.

A járműveken kívül az ORFK-OBB 2015-ben 5 millió Ft értékű üzemanyag utalvánnyal, 2016-ban 5 millió Ft értékben a lovas polgárőr szolgálat részére formaruházat és védőfelszerelés, valamint 2019-ben 7,5 millió forint összeggel a polgárőrök szolgálatellátását segítő eszközök beszerzésével is támogatta az OPSZ-t.
A kerékpárok és segédmotoros kerékpárok beszerzésével kapcsolatosan 2019-ben a közbeszerzési eljárások eredménytelenül zárultak, így a 2020. évi támogatás és a korábbi évek fennmaradó összegei, összesen 101 millió forint rendhagyó módon közvetlenül az Országos Polgárőr Szövetség és a megyei polgárőr szervezetek között osztották szét az idén nyár elején. Így a beszerzéseket közvetlenül a polgárőr szervezetek hajthatják/hajthatták végre. A jelenleg átadott segédmotoros kerékpárok ezeknek a beszerzéseknek a részét képezik, de emellett minden megyei szervezet is szerez be további segédmotoros kerékpárokat. Az ORFK-OBB az elmúlt években kerékpárok és segédmotoros kerékpárok beszerzésével több alkalommal is támogatta a polgárőrök tevékenységét, évente 50 millió forint értékben. Az Agrárminisztérium a polgárőrségnek vásárolt 10 darab robogóval a parlagfűprogramban való részvételt segíti.
(fotók: Németh György)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.