A Lánchídon december közepétől közlekedhetnek a buszok, a taxik és a kerékpárosok az elkészült útpályán.
A budapesti Lánchidat várhatóan december közepén részlegesen megnyitják a forgalomnak. Mivel Budapest legrégibb állandó Duna hídjának jövője kapcsán a „sétálóhíd” koncepció is felmerült, így a végleges forgalmi rendről jövő nyáron születhet majd döntés a fővárosiak bevonásával – közölte Karácsony Gergely főpolgármester. A híd egy hete történt próbaterhelés sikeresnek bizonyult, így a fővárosi vezetőség úgy döntött, hogy december közepétől az elkészült útpályát a BKK-buszok, a taxik és a kerékpárosok vehetik birtokba. A főpolgármester ismertette, hogy a felújítás következő üteme a gyalogosok által használható szakaszok megújítása, ezért a gyalogosok a felújítás következő szakaszának lezárta után használhatják majd a hidat, várhatóan 2023 őszén. Karácsony Gergely azt írta, hogy növelik a hídon közlekedő buszok számát, új járatot is indítanak, éppen azért, hogy a lehető legnagyobb mértékben kihasználják a szabad utat a Lánchídon.
Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.
Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.
Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.
Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.
Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.