2022.11.09, 20:27
Reméljük több lesz így az oktató

A járművezető szakoktatók az év elején adózási könnyítést kaptak, már érezni a hatását.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) fontos fejleménynek tekinti, hogy szakmai szervezetekkel együttműködve sikerült adózási könnyítést kieszközölni a járművezető szakoktatók számára. Január 1-től a személygépjármű-vezetői képzések szakoktatói a személyszállításban tevékenykedő szolgáltatókhoz hasonlóan 80 százalékos költséghányadot alkalmazhatnak a személyi jövedelemadózásban. A többnyire egyéni vállalkozóként dolgozó szakmabeliek munkáját jelentősen megkönnyíti a változás, amelyért a BKIK Járművezető Szakoktató Szakmai Osztálya is dolgozott. Számos érintett ennek köszönheti, hogy a gazdasági nehézségek ellenére fenn tudja majd tartani a tevékenységét. A szervezet a közlemény szerint épp azért alakult meg, hogy a járművezető szakoktatókat minél szélesebb körben összefogja. Tevékenységüknek a járművezető oktatással kapcsolatos hatósági és jogszabályalkotási munka éppúgy része, mint a szakoktatói érdekképviseletek koordinációja, vagy a szakoktatói munka minőségi javítása.

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14