A biztonságos közlekedést népszerűsítő kampánnyal csatlakozik idén is a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) a Közlekedési Kultúra Napjához.
A NÚSZ közleménye szerint a kampányuk célja, hogy a közlekedésben résztvevők minél szélesebb körében a tudatos, egymásra odafigyelő, higgadt és toleráns magatartás legyen a természetes. A NÚSZ Zrt. felelősen gondolkodó állami szervezetként évek óta komoly szerepet vállal a biztonságos, kulturált közlekedés népszerűsítésében, ezért is indította útjára immár második alkalommal a „közlekedjbiztonságosan” kampányát. Az edukációs videósorozat első részében Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató összegzi a legfontosabb szempontokat, amelyekre a közlekedés során figyelni kell. A videó a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján érhető el. A videósorozatban érintik a vezetést zavaró tényezők, a vezetés közbeni telefonálás, vagy éppen a hosszabb utazásoknál, nyaralásoknál jelentkező monotóniatűrés témakörét. Idén a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tovább bővíti a tavaly létrehozott széles társadalmi összefogást, a kampányban a Hungarian Police Rallye Team (HPRT) mellett együtt dolgozik majd a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal és a Magyar Autóklubbal is, valamint a többszörös nemzetközi autósport bajnokcsapattal, a M1RA-val.

Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
