Sokkal kevesebb baleset történt tavaly az útjainkon, mint annak előtte. Közös siker ez, ráadásul egy nehéz időszakban! Ezt szeretné a Rendőrség rendhagyó módon megköszönni minden közlekedőnek!
2020-ban a közlekedésbiztonsági helyzet jelentősen javult, és ez mindannyiunk érdeme, amelyet megköszönünk valamennyi közlekedőnek – emelte ki dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy az ORFK-OBB on-line sajtótájékoztatóján. A tábornok elmondása szerint amióta feljegyzik a közlekedési baleseteket, utoljára 1956-ban volt ilyen alacsony a közlekedési halálesetek száma. Ezért az ORFK-OBB kampányt indított, amelyben megköszöni a közlekedőknek a pozitív hozzáállást és egyben felhívja a figyelmet a közlekedésbiztonság és a társadalmi felelősség kapcsolatára.
A sajtótájékoztatón Óberling József r. ezredes ismertette a pozitív eredményeket, amelyek szerint az előzetes adatok alapján 2020 folyamán 17,3 százalékkal kevesebb baleset történt, mint az előző évben. A 13 745 balesetben 454 ember vesztette életét, amely 24,6 százalékos csökkenést jelent a 2019-ben regisztrált 602 halálesethez képest. Az ezredes elmondta, a súlyos sérülések és a könnyű sérülések száma szintén csökkent.

A sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy a kedvező baleseti adatok csak részben köszönhetők a koronavírus járvány miatti korlátozó intézkedéseknek. A csökkenés, már az év elejétől tapasztalható volt, valamint a nyári forgalomélénkülés ellenére is megfigyelhető volt. A szakértők szerint jelentősen hatott a közlekedőkre a megváltozott rendőri jelenlét az utakon. A civil jellegű rendőrautókból történő rejtett ellenőrzések elindításával a közlekedők bárhol, bármikor számíthatnak szabálytalanság esetén rendőri fellépésre, amely a tapasztalatok és az adatok szerint jelentős visszatartó erő.
Az ORFK-OBB az eredmények publikálására intenzív médiakampányt indított. A kampánnyal a lakosság találkozhat a klasszikus felületek is, mint az óriásplakátok, TV és rádióműsorok, újságok, valamint az on-line térben is az elektronikus sajtóban valamint a közösségi felületeken. A kampány zárásaként a Rendőrségi Igazgatási Központ (Budapest, XIII. kerület Teve utca) homlokzatán dekorációs fényfestés jelenik meg január 25. és 31. között.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.