2021.08.18, 09:33
Piás kalandozás eredménye: személyis sérülés és összetört autó

Lenyúlta ivócimborájának a kocsiját egy kis autózásra, felvette egy másik ismerősét mert egyedül unalmas. A kocsit összetörte, az utasa megsérült. A sofőr ellen vádat emeltek.

A balesetben az elkövető „szerencséje”, hogy tettét még a jogszabálymódosítás előtt követte el, így bár eltiltás hatálya alatt vezetett (ráadásul részegen és balesetet is okozott), ezt a tételt a bíróság még nem bűncselekményként kezeli. Van azonban bőven már a bűnlajstromán annak a baranyai férfinak aki ellen a  Pécsi Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat.

A Baranya Megyei Főügyészség sajtóközleményében részletezett ügyben a vádlottat 2021. februárjában egy ismerőse meglátogatta, aki a férfi házához az autójával érkezett. Az éjszaka mindketten jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd a vendég lefeküdt aludni. A vádlott ezután az ő tudta nélkül elvette a jármű indítókulcsát, majd a környéken autókázni kezdett.

Ennek során az egyik szomszédos faluban meglátta az ismerősét, akinek felajánlotta, hogy elviszi egy körre. Az útjuk során az egyik faluba érve egy kanyarban a vádlott elvesztette uralmát a jármű felett, majd az útról lesodródott, egy közúti jelzőtáblát kidöntve a mellette található játszótér kerítését átszakította, majd egy fának csapódott. A baleset során a gépkocsi utasa többszörös törést szenvedett el, amely sérülések 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülések voltak.

Az autót vezető férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett, ugyanis korábban a bíróság ittas járművezetés vétsége miatt a járművezetéstől eltiltotta. Az elkövető cselekménye a súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint a jármű önkényes elvétele bűntettének a megállapítására alkalmas. Amennyiben a vádlott 2021 májusát követően vezette volna az autót eltiltás hatálya alatt, úgy jogszabályváltozás miatt további bűncselekményt valósított volna meg.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14