Közel 1,7 milliárd forintból vásárolnak elektromos buszokat, s állítanak szolgálatba azokhoz kapcsolódó töltő- és kiszolgáló infrastruktúrát Pécsen. A cél a tisztább levegő.
Évekkel ezelőtt elhatározta a pécsi önkormányzat, hogy a mintegy 150 járművet számláló buszflotta egy részét elektromos meghajtású járművekre cserélik. A csere elkezdésének az ideje elérkezett. Páva Zsolt polgármester elmondta, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében korábban elnyert 1,7 milliárd forintos fejlesztési forrás segítségével tíz elektromos buszt szereznek be, és megépítették a járművek üzemeltetéshez szükséges töltő- és szervizállomást is.
A Komáromban összeszerelt, kínai járműveket az önkormányzat a helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. üzemeltetésébe adja, azokat a BYD Europe B.V. vállalattól vásárolja meg. Az eljárást nyílt uniós közbeszerzési eljárás előzte meg.A járművek 2020 első felében állhatnak szolgálatba. A tizenkét méter hosszú, kéttengelyes, háromajtós kivitelű, alacsonypadlós buszok egy feltöltéssel ideális körülmények között 300 kilométert képesek megtenni és 64 utas szállítására alkalmasak. A járműveket Pécs változatos terepviszonyai között állítják majd forgalomba, mert a város domborzati jellemzői hatékonnyá teszik azokat; a járművek ugyanis lejtmenetben tölthetik az akkumulátoraikat.
Javier Contijoch, a BYD cég értékesítési vezetője a busz vásárlás kapcsán kiemelte, hogy a BYD volt az első cég a világon, amely elektromos buszok fejlesztésébe kezdett az évtized elején, azóta pedig már mintegy ötvenezer járművet gyártottak. A legtöbb járművük Kínában fut, de Európában is mintegy ezer busz szolgálja a közösségi közlekedést Hollandiától Skandinávián át Franciaországig.
Az érkező tíz e-busz is jelentősen csökkenti majd a közösségi közlekedés károsanyag-kibocsátását a városban, de bíznak abban, hogy a nemzeti buszstratégia és pályázati lehetőségek segítségével hamarosan újabb járműveket tud vásárolni Pécs.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.