2022.12.16, 08:06
Öv nélkül padlógázzal, télen

Rosszul értelmezett vagányság, téli vezetési tapasztalatlanság és a szabálytisztelet hiányának az eredménye lett a súlyos baleset.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze vádat emelt egy 19 éves Nógrád megyei nő ellen, aki téli útviszonyok mellett veszélyesen közlekedett és az általa okozott balesetben az utasai megsérültek. A vádirat szerint a sofőr négy utasával 2022. január 20-án az esti órákban autózott a 21-es főúton Hatvan irányából Salgótarján felé. A fagypont alatti hőmérséklet miatt az útburkolat csúszós állapotú volt, a vádlott az útszakaszon a számára megengedett legnagyobb sebességet is túllépve, legalább 115-125 km/óra sebességgel előzött meg több járművet a belső sávban haladva.

A megelőzött járművek mellett elhajtva a nő hirtelen és túlzott mértékben kormányozta vissza a külső forgalmi sávba autóját, ezért a gumiabroncsok a jeges aszfaltburkolaton megcsúsztak. Az autó sodródva lehaladt a menetiránya szerint jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árokban a jármű első része felakadt és a levegőben megpördült. Ezt követően még két alkalommal a talajnak csapódott és ismételten pörögni kezdett, végül kerekeire zuhanva a vízelvezető árokban került nyugalmi helyzetbe. A történtek hatására a hátsó üléseken utazó három lány kizuhant az autóból. Egyikük többek között agyrázkódást, borda- és csigolyatörést, másikuk többszörös gerinccsigolyatörést, valamint a harmadik utas súlyos csonttörései mellett léprepedést is szenvedett. Emellett a vádlott is súlyos sérüléseket szenvedett, negyedik társuk könnyebben sérült.

A balesetet a vádlott jelentős sebességtúllépése okozta, ezért az ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot ellene a Salgótarjáni Járásbíróságon. Ebben felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott a büntetlen nővel szemben, továbbá indítványt tett az 528.354 forint bűnügyi költség megfizettetésére is. Az utasok nem rögzítették magukat a biztonsági övvel, ezért szenvedtek ilyen súlyos sérüléseket, ráadásul az övek becsatolásának elmaradása miatt a rendőrség közigazgatási bírság iránti eljárást is kezdeményezett velük szemben.

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14