2021.05.11, 11:26
Összehangolva a közlekedésbiztonságért

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság stratégiai együttműködési megállapodást kötött a HUMDA motorsport szervezettel az és a Volánbusszal.

A Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én megállapodást írt alá a HUMDA, valamint az ORFK-OBB és a Volánbusz. Jelzésértékű a dátum, mert Magyarországon 2015 óta minden évben megrendezett, e napon induló rendezvénysorozat célja, hogy arra ösztönözze az úton lévőket, hogy a KRESZ előírásait betartva, kulturáltan közlekedjenek.

Az együttműködés során a három szervezet különböző korosztályoknak szóló edukációs, illetve közlekedésbiztonsági kampányokban dolgozik majd együtt.  A HUMDA a hazai mobilitási piac meghatározó szereplőjeként mindkét szervezettel összehangolja kommunikációs és edukációs megjelenéseit a jövőben. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség a sportcélú feladatok ellátása mellett küldetésének tekinti, hogy javítson a közlekedésbiztonság helyzetén, hiszen komplex módon közelítünk az egész területhez.

A HUMDA tavaly szervezett tavasszal egy országos közlekedésbiztonsági kampányt „Maradj ember a volán mögött is!” szlogennel. Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a szemléletformáló munkát immár az ORFK-OBB-vel, illetve a Volánbusszal közösen folytatják, hiszen a közösségi közlekedésre és azon belül az autóbuszos közlekedésre azért is oda kell figyelni, mert sok fiatal veszi igénybe a szolgáltatást. Részben ezért a közeljövőben egy olyan kampányt is indítanak, amelyben influencerek bevonásával, a közösségi médián keresztül szólítják majd meg a fiatalokat.

Az aláírás alkalmából Óberling József r. ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke megjegyezte, hogy a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos tájékoztatásban több évtizedes a szervezet tapasztalata, amelyeket szívesen megoszt a HUMDA-val. Az ORFK-OBB szervezet keretein belül területi szinten összesen 20, helyi szinten mintegy 150 bizottság végez balesetmegelőzési tevékenységet országszerte.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a MÁV-Volán-csoport tagjaként a Volánbusz csaknem 6500 autóbuszával és több mint 18 ezer munkavállalójával a közúti közösségi közlekedés meghatározó vállalata Magyarországon. A reggeli csúcsidőben több mint 4 ezer helyközi busszal közel félmillió utast szállítunk minden munkanapon, éves szinten pedig csaknem 670 millióan utaznak a Volánbusszal összesen 455 millió kilométeren. Az egyéni közlekedési eszközök használatával szemben a közösségi közlekedés a környezetvédelem és a biztonságos utazás tekintetében is élen jár. A HUMDA-val közösen készítendő videókban nemcsak arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az autóbuszokon is növeli a biztonságot, ha beköti magát az utas, hanem többek között a csomagok megfelelő elhelyezéséről, valamint leszálláskor a holttérből való körültekintő kilépéssel is foglalkoznak majd.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14