2020.12.02, 19:25
Ónos eső jöhet!

Ónos eső veszélye miatt több nyugati megyére első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Vas és Zala megyére adták ki a másodfokú, míg Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyére az elsőfokú figyelmeztetést. A nyugati határszélen csütörtök délutánig általában havazás valószínű, amelyből ott jellemzően 4 centiméternyi hóréteg, de a hegyvidéki területeken (Írott-kő, Soproni-hegység) ennél több is hullhat. A legnyugatibb tájakat leszámítva a hóréteg ugyanakkor már csütörtökön olvadhat.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Dunántúl többi részén azonban a kezdeti hószállingózást, gyenge havazást követően ónos esőre, fagyott esőre, majd esőre egyaránt számítani kell. Kiemelten Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye keleti részén, valamint az ettől kissé keletebbre fekvő területeken az éjféli óráktól kezdve egészen csütörtök délelőttig akár több milliméternyi ónos eső is hullhat. A csapadék halmazállapota csütörtökön napközben egyre nagyobb területen esőre vált át, ónos eső, havas eső, havazás legtovább a nyugati határ mentén fordulhat elő, egyre gyengülő intenzitás mellett.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az ónoseső veszélyének okán közölte, hogy szakembereik a következő napokban is 12 órás, váltott műszakokban, 24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat. A síkosságmentesítést az előírások szerint az egyes útszakaszok forgalma és az úthálózatban betöltött szerepük szerint látják el: először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése.
Ónos eső esetén a lehetséges helyszíneken megelőző sószórást végeznek a szakemberek. Felhívták a figyelmet arra, hogy ez csak ott lehet hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull, ugyanis az esőzésből átforduló csapadék könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat is, így az ónos eső azonnal a burkolatra fagyhat.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14