Másodfokú riasztást adtak ki több délnyugat-magyarországi járásra.
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Somogy vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szerda délelőtt. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben azt írták, az érintett járásokban a következő órákban az ónos eső várható mennyisége meghaladhatja az 1 millimétert. A meteorológiai előrejelzés szerint szerdán délnyugat felől egy melegfronti csapadékzóna érkezik, amelyből vegyes halmazállapotú csapadék valószínű, estig a Dunántúlon, majd egyre inkább középső országrészben. Északon kisebb, a Dunántúl középső, nyugati részein – Zala és Somogy vármegye északi részén – közepes intenzitású, legfeljebb három centiméteres havazás is valószínű. Elsősorban a Dél-Dunántúlon a szilárd csapadék egyes területeken ónos esőbe válthat, déltől estig.
Szerda éjszaka a csapadék előbb a középső országrészben, majd hajnaltól már északkeleten is valószínű. Elsősorban Bács-Kiskun vármegyében egy milliméternél is több ónos eső is előfordulhat, másutt a havazás lehet a jellemző, illetve délnyugat felől egyre inkább az eső hullhat. A HungaroMet szerda éjfélig másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun vármegye területére, a gyenge ónos eső veszélye miatt pedig Vas, Zala, Veszprém, Fejér és Csongrád-Csanád vármegye területére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek nyilatkozva azt kérte, indulás előtt mindenki tájékozódjon az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról és az aktuális útviszonyokról, és aki teheti, ónos eső miatt érvényben lévő riasztás ideje alatt ne induljon útnak. Arra is figyelmeztetett, hogy mindenki csak megfelelő műszaki állapotú, a téli időjárási körülményekre felkészített gépkocsival keljen útra, és vezessen lassabban, figyelmesebben, körültekintőbben. Az ónos eső miatt vezetékek, ágak szakadhatnak le, ezért azt javasolják, ne parkoljanak ezek alá az autósok. A gyalogosok pedig kellő óvatossággal közlekedjenek, és aki kidőlt fát, elszakadt elektromos vezetéket, bajba jutott autóst, gyalogost lát, hívja a 112-es segélyhívó számot – mondta Mukics Dániel.
Olcsóbb pályamatrica Borsodban
2500 forintba fog kerülni 2026-ban a borsodiaknak a vármegyei autópályamatrica.

Olcsóbb pályamatrica Borsodban
2500 forintba fog kerülni 2026-ban a borsodiaknak a vármegyei autópályamatrica.
Lovagkereszt az első számú közlekedési rendőrnek
35 éve a közúti közlekedés biztonságáért – Magas állami elismerés Óberling József r. ezredesnek.

Lovagkereszt az első számú közlekedési rendőrnek
35 éve a közúti közlekedés biztonságáért – Magas állami elismerés Óberling József r. ezredesnek.
Tavasztól induló útfelújítások
Augusztus 31-ig el kell készülni több fontos főút felújításával.

Tavasztól induló útfelújítások
Augusztus 31-ig el kell készülni több fontos főút felújításával.
Még 15 nap maradt
Eddig 5500 vállalkozás pályázott az elektromos autó vásárlási támogatásért.

Még 15 nap maradt
Eddig 5500 vállalkozás pályázott az elektromos autó vásárlási támogatásért.
Gyorsrazzia ittas vezetők kiszűrésére
Két ellenőrzésen 23 ittas sofőrt értek tetten Budapesten és az agglomerációban.

Gyorsrazzia ittas vezetők kiszűrésére
Két ellenőrzésen 23 ittas sofőrt értek tetten Budapesten és az agglomerációban.
Közeleg az adófizetés
Mától folyamatosan érkeznek a gépjárműadós határozatok az autósokhoz.

Közeleg az adófizetés
Mától folyamatosan érkeznek a gépjárműadós határozatok az autósokhoz.
A jövő héten biztonsági öv ellenőrzés lesz
Egy héten át tart fokozott közúti ellenőrzést a rendőrség. Elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik.

A jövő héten biztonsági öv ellenőrzés lesz
Egy héten át tart fokozott közúti ellenőrzést a rendőrség. Elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik.
Helyzetjelentés a Flórián térről
Március 1-jétől, szombattól, Budapesten a Flórián térnél a déli híd lezárása miatt minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre, jelentős torlódásra kell számítania.

Helyzetjelentés a Flórián térről
Március 1-jétől, szombattól, Budapesten a Flórián térnél a déli híd lezárása miatt minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre, jelentős torlódásra kell számítania.