Áprilistól októberig országos online kampánnyal népszerűsíti a hétköznapi bringázást a Magyar Kerékpárosklub.
A Magyar Kerékpárosklub a koronavírus-járvány miatt döntött úgy, hogy idén is a hagyományostól eltérő módon hívják fel a figyelmet a kerékpározásra, az idei esemény jelmondata: „Inkább bringázz!”. Az országos online aktivitás mellett havonta más-más várost állítanak fókuszba, ahol a helyi jellegzetességeket figyelembe véve szervezik a kampányt, ami áprilisban Budapesten kezdődik. A következő hónapokban pedig másik városban folytatódik, így sorra kerül Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Szeged és Székesfehérvár, de nem feltétlenül ebben a sorrendben. A Magyar Kerékpárosklub az Aktív Magyarország támogatásával részben azokat igyekszik megszólítani, akiknek a bringázás eddig csak hobbit, sportot vagy hétvégi kikapcsolódást jelentett, részben pedig a kerékpáros munkába járásra nyitott cégeknek és vállalkozásoknak, a kerékpáros közlekedést fontosnak tartó önkormányzatoknak szeretne segítséget nyújtani ahhoz, hogy igazán kerékpárosbaráttá váljanak. Mert kerékpárral nem csak gyorsabban, olcsóbban, egészségesebben, fenntarthatóbb módon, és jobb kedvűen, de a vírusos megfertőződés kockázatát is minimalizálva juthat el úticéljához mindenki – állítja a kerékpárosklub.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.