Októberben pótolhatják a gyorsasági kamion Európa-bajnokság Hungaroringre tervezett, és a koronavírus-járvány miatt elhalasztott futamát.
A kamionverseny-sorozat szezonnyitóját április 24-26-án rendezték volna Mogyoródon, közösen a túraautó-világkupa (WTCR) viadalával, ám erre a pandémia miatt nem kerülhetett sor. A Hungaroring honlapjának pénteki beszámolója szerint a kamion Eb-sorozatot nyolc helyett hat hétvégére rövidítették a szervezők, ennek egyik állomása lesz október 17-18-án a magyarországi, a mezőnyben a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norberttel. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta: hosszú egyeztetések eredménye az októberi rendezvény, amelyet mindkét fél nagyon akart. „Minden évben a Hungaroringen zajlott az egyik legjobb verseny, és itt volt az egyik legtöbb néző. Bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként, s hogy tényleg lehetőségünk lesz szurkolók előtt megtartani a versenyt” – fogalmazott. Hozzátette, próbáltak olyan időpontot találni, amely már alkalmas lehet erre.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.