2024.05.18, 05:53
Nyugtatók és kábítószer együtthatása

Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.

A Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki bódult állapotban ült a volán mögé. A vád szerint az autós 2022 nyarán, a 33. számú főút heves vármegyei szakaszán úgy ült a volán mögé, hogy szervezetében kábítószer, továbbá több ismert nyugtató hatóanyaga volt kimutatható. A nő ezen anyagok miatt a biztonságos járművezetésre alkalmatlan állapotban volt. A vádlott haladása során a gépjármű kormányát rángatta, szlalomozva és bizonytalan úttartással vezetett és több alkalommal áttért a szemközti sávba.

Az út végét az jelentette, amikor a nő Besenyőtelek előtt áttért a szemközti sávba, amit egy éles jobbra kormányzással próbált meg korrigálni, azonban ekkor teljesen elveszítette az uralmat a kocsi fölött és a gépjárművel az árokban borult. A balesetben a nő súlyos sérülést szenvedett. A nő a járművezetés során több KRESZ szabályt is megszegett. A vád tárgya bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádiratában kombinált büntetés, közérdekű munka mellett pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására is tett indítványt.

A nő manővereit egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette.

A gyorsforgalmi utakra terelik a teherautókat

Az autópálya és a főút használati útdíjában a különbség lényegében megszűnik, így a fuvarozóknak érdemes lesz majd a gyorsforgalmi útszakaszokat választani.

...
2025.12.08. 05:21

Hétfőtől elérhetők a 2026-os útdíj-matricák

Hétfőtől megvásárolhatóak lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák.

...
2025.12.07. 14:14

Hétfőtől elérhetők a 2026-os útdíj-matricák

Hétfőtől megvásárolhatóak lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák.

Vasárnapi futóverseny Budapesten

Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban. Ez már a tizedik Mikulásfutás!

...
2025.12.06. 09:32

Vasárnapi futóverseny Budapesten

Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban. Ez már a tizedik Mikulásfutás!

Új-, és használtautóból is többet vásároltunk

Novemberben 10 754 új személygépkocsi és 11 075 import használtautó került forgalomba Magyarországon.

...
2025.12.04. 09:46

Új-, és használtautóból is többet vásároltunk

Novemberben 10 754 új személygépkocsi és 11 075 import használtautó került forgalomba Magyarországon.

2 nap 47 büntetés

Budapesten a rendőrség célzottan ellenőrizte kiemelt helyszíneken a buszsávok használatát.

...
2025.12.03. 13:28

2 nap 47 büntetés

Budapesten a rendőrség célzottan ellenőrizte kiemelt helyszíneken a buszsávok használatát.

Rossz hír a kamionoknak

A főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára, így kívánják a nehéz tehergépjármű forgalmat az autópályákra terelni.

...
2025.12.03. 07:59

Rossz hír a kamionoknak

A főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára, így kívánják a nehéz tehergépjármű forgalmat az autópályákra terelni.

M0-használók figyelmébe

Keddtől forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Halásztelek és Nagytétény térségében.

...
2025.12.01. 14:32

M0-használók figyelmébe

Keddtől forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Halásztelek és Nagytétény térségében.

Maradt még pénz a kasszában

A tél végéig kitolták a vállalati elektromos autó vásárlásra szóló támogatási program pályázati határidejét.

...
2025.12.01. 07:36

Maradt még pénz a kasszában

A tél végéig kitolták a vállalati elektromos autó vásárlásra szóló támogatási program pályázati határidejét.