2022.01.25, 13:53
Nyolc haláleset egy hét alatt

Bár a tavalyi azonos héthez képest csökkent a halálos balesetek száma, a múlt hetinél azonban rosszabb a statisztika.

A január 17-vel indult héten 1218 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. Ezek közül 164 baleset járt könnyű-, és 51 súlyos sérüléssel. Haláleset nyolc balesetben történt.

A halálos közúti balesetek sora január 18-án, kedden indult. Vas megyében, Sárvár közelében kora délelőtt a 84-es számú főúton egy útkereszteződésben egy 82 éves férfi személygépkocsival nem adott elsőbbséget egy, a védett útvonalon érkező járműnek, így összeütközött egy 39 éves férfi által vezetett személyautóval. A balesetben az idős sofőr a helyszínen meghalt, a vizsgálat jelen állása szerint vétlen autós súlyos sérülést szenvedett.

Kedden késő délután megtörtént a második múlt heti halálos kimenetelű baleset is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Gyüre lakott területén a közúton, egy 28 éves férfi személygépkocsival elütötte az előtte áthaladni szándékozó 44 éves férfi gyalogost, aki a baleset következtében a helyszínen meghalt.

Másnap, január 19-én, szerdán késő délelőttre esett a harmadik múlt heti halálos baleset. Vas megyében, Rátót lakott területén egy vasúti átjáróban egy 70 éves férfi személygépkocsival az előtte álló tehergépkocsit kikerülte, majd a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott és összeütközött az érkező személyvonattal, amelynek a következtében a helyszínen meghalt. A vonat utasait vonatpótló járattal továbbszállították.

Január 20-án, csütörtökön történt a negyedik múlt heti halálos baleset. Komárom-Esztergom megyében Tatabánya közelében egy 43 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező, egy 50 éves nő által vezetett személygépkocsinak. A balesetben a sávját elhagyó autó sofőrje a helyszínen meghalt, a vizsgálat jelenlegi állása szerint vétlen autót vezető asszony könnyű sérülést szenvedett.

Január 21-én, pénteken Nyíregyháza közelében a 4911-es számú úton, reggel, egy 22 éves nő személygépkocsival egy balra ívelő útkanyarulatban a havas-hókásás úttesten megcsúszott, keresztbe fordulva átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 37 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak, majd az útárokba csapódva állt meg. A balesetben a fiatal nő a helyszínen meghalt. A teherautó utasa, egy 38 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.

Szombaton Budapesten, a XVIII. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt a múlt heti hatodik halálos baleset. Kora reggel, egy 23 éves férfi személygépkocsival nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet, elvesztette uralmát a járműve felett, és az útpadkának, majd egy fának ütközött. A baleset során a fiatal sofőr a helyszínen az életét vesztette, a gépkocsi utasa, egy 24 éves férfi súlyos sérülést szenvedett.

Halálos Baleset Történt A Ferihegyi Repülőtérre Vezető ú
Halálos baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton (MTI fotó)

Szombaton késő este is történt egy halálos baleset, Heves megyében. Átány közelében a 31. számú főút 116. km-szelvényében egy 32 éves férfi személygépkocsival az útról lesodródott, többször megpördült, majd a vízelvezető árokban állt meg. A közlekedési baleset során a sofőr a gépjárműből kiesett és orvosi ellátása ellenére a helyszínen meghalt.

Január 23-án, vasárnapra virradó éjszaka történt a múlt heti utolsó, sorban a nyolcadik halálos baleset. Pest megyében, Ócsa közelében az 5. számú főút 31. km-szelvényében egy 26 éves férfi személygépkocsival az úttestről lehaladva egy fának csapódott, majd az úttestre visszatérve nekiütközött a mögötte haladó, egy 19 éves nő által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében a gépkocsija feletti uralmat elvesztő sofőr súlyos sérülést szenvedett, utasai közül egy 17 éves fiú a helyszínen meghalt, két 16 éves lány súlyos sérülést szenvedett. A balesetben közrejátszott, hogy a vizsgálat jelen állása szerint a balesetet okozó sofőr ittasan vezette járművét.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.