Ebben az időszakban, ahol mezőgazdasági termelés folyik, ott aktívan jelen vannak az utakon a mezőgazdasági gépek is.
Munkára vonulnak, vagy terményt hordanak, szinte mindegy is, a közös bennük, hogy nagyok, és a közlekedési sajátosságaik merőben mások, mint a közúti járműveké. Az utóbbiaknál többek között jóval szélesebb gépek nagyobb figyelmet követelnek a közlekedés minden résztvevőjétől, beleértve a gépek sofőrjeit is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) ezért újabb közös videóban igyekeznek erre felhívni a figyelmet.
A két szervezet arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy miképp érdemes a széles járművek környezetében közlekedni és mit tehetnek a gazdák, hogy megkönnyítsék a többi közlekedő dolgát. A nagyobb mezőgazdasági gépeket kellő körültekintéssel szabad csak megelőzni, a balesetveszélyes és meggondolatlan manőverek helyett érdemes türelmesen kivárni, amíg a járművek vezetői le tudnak húzódni és biztonságosan meg lehet előzni őket. A mezőgazdasági gépek sofőrjeinek érdemes figyelnie arra, hogy széles eszközeikkel elkerüljék az útmenti táblák, korlátok, útszéljelzők megsértését, illetve amennyiben az adott út szélessége engedi, fontos, hogy ne a padkán közlekedjenek egy kerékkel. Szembejövő forgalom esetén a gépkezelőknek javasolt inkább a megfelelő helyre félrehúzódva többször megállniuk útjuk során.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.