Májusban éves és havi összevetésben is nőtt a forgalomba helyezett személygépjárművek száma.
Idén májusban 10 899 személygépjárművet állítottak forgalomba, ami az előző hónaphoz képest 1367-tel, éves szinten pedig 1485-tel több forgalomba helyezett járművet jelent. A Carinfo legfrissebb adatai alapján az előző évhez képest 14,3 százalékkal több, mintegy 10 899 új autó került forgalomba májusban. Jelentős részét ennek a céges vásárlók teszik ki, akik flottáikat idén és tavaly kezdték újra cserélni, idénre viszont az árukészlet, az árazás és az általános piaci környezet is kedvezőbbnek tűnik ehhez. A forgalomba került kishaszongépjárművek száma májusban éves szinten 13,2 százalékkal csökkent, de buszból, valamint nagyhaszongépjárműből is kevesebbet forgalmaztak. Az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest 5,7 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett személygépkocsik és 6,2 százalékkal csökkent a kishaszongépjárművek száma. Buszból 25,8 százalékkal, nagyhaszongépjárműből 18,5, motorkerékpárból pedig 10,6 százalékkal kevesebb kapott új forgalmi engedélyt.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
