Nem utolsósorban a fejlesztések, így a német autóipar támogatása miatt szabályozza a világon először, és így teszi lehetővé a használatát a négyes szintű önvezetésnek a német vezetés.
A Bundestag 2021. május 20-án újabb törvényt fogadott el az önvezető járművekről. Eszerint az automatizált, négyes szintű vezetéssel a számítógép bizonyos útszakaszokra teljes mértékben átveheti az autó irányítását anélkül, hogy egy emberi sofőr ellenőrizné. Azonban vészhelyzetekben a rendszernek az út szélén le kell tudnia állítania a járművet. Ezzel a törvénnyel Németország az első olyan ország a világon, amely lehetővé teszi a járművezető nélküli járművek rendszerszintű működését. A törvény még a Bundesrat jóváhagyására vár.
A szövetségi kormány 2017. június 21-én már elfogadott egy, az önvezető járművek harmadik szintjére vonatkozó törvényt, amely az autonóm módon és részleges vagy magas szintű automatizáltsággal közlekedő járművek forgalomba helyezését szabályozza a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
Emlékeztetőül: az első szint az, mikor vezetői asszisztensek (segédrendszerek) segítik a vezetést, de a vezetőnek minden pillanatban figyelnie és beavatkozásra készen kell állnia (pl. tempomat, sávelhagyás-, parkolási-asszisztens). A második szint részben automatizált üzemmód, ez esetben a jármű speciális szituációkban átveheti az irányítást, de a vezetőnek továbbra is folyamatosan készen kell állnia a beavatkozásra (pl. dugó-asszisztens). A harmadik szintél magas szintű automatika akár hosszabb időre is irányíthatja az autót, a vezető pedig nem köteles folyamatosan felügyelni azt, csak figyelmeztetés után kell átvenni az irányítást.
A negyedik szint már időszakonként abszolút automatizált, a számítógép bizonyos alkalmazásoknál teljes mértékben átveheti az autó irányítását anélkül, hogy egy emberi sofőr ellenőrizné. Az ötödik szint a teljes automatizmus, amikor a jármű a kiindulástól a célállomásig önállóan, sofőr nélkül halad. Ez utóbbinál az emberek kizárólag utasok; már nem kell beavatkozniuk a vezetési folyamatba.
A jelenlegi új szabályozás az automatizálás ezidáig nem szabályozott, negyedik szintjére terjed ki. A törvény lehetővé teszi, hogy ezek az autók már jövőre bizonyos meghatározott útvonalakon, rendszeres üzemeltetéssel részt vegyenek a közúti forgalomban, például ingajáratok, vagy közúti árufuvarozás esetén. Az üzembe helyezés előfeltétele, hogy a műszaki felügyelet az út során bármikor képes legyen a járművet leállítani, vagy egyéb vezetési manővert kezdeményezni.
„Az autonóm vezetésről szóló törvény elfogadásával Németországnak esélye lesz arra, hogy az első és eddig egyetlen olyan országgá váljon, amely megteremtette a keretet a jövő technológiájához. A felhasználók, az ipar és Németország, mind profitálhatnak ebből, a német autóipar pedig világpiaci vezetővé válhat ezen a területen” – mondta Hildegard Müller, a Német Járműipari Szövetség (VDA) elnöke.
A Német Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (VDV) szerint fontos mérföldkőről van szó, amely elősegíti a mobilitási átmenetet. „Az autonóm vezetés nagyszerű lehetőségeket kínál a klasszikus menetrend szerinti járatok kiegészítésére, különösen külvárosokban vagy vidéken. A törvény már megvan, most már csak a gyártók járműveire van szükségünk annak érdekében, hogy gyorsan és rendszerszerűen üzemelhessenek” – mondta Ingo Wortmann, a VDV elnöke.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.