A megszokottnál egy hónappal később, április 15-ig kell befizetni a gépjárműadót.
A gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak a több mint ötmillió jármű után április 15-ig kell befizetni az adót a korábban alkalmazott március 15-e helyett – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közleményében. A határozatokat a NAV március elején elektronikusan küldi mindenkinek, akinek van valamilyen elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat. Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, illetve a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek gépjárműve adómentes.
Változott az adónem befizetésének az ütemezése is: idéntől a gépjárműadót egy összegben, április 15-ig kell befizetni. Korábban két részletben, féléves eltolással állt fenn a fizetési kötelezettség. Ennek megfelelően az évi két alkalom helyett csak egyszer küld a fizetési kötelezettségről értesítést a NAV. A szabályok módosítása mellett azért döntött az adóhatóság, mert az ügyfelek nagy részénél a kétszeri fizetési alkalom gondot okozott, vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán fizettek.
A természetes személyek – magánszemélyek, egyéni vállalkozók, őstermelők – befizethetik a gépjárműadót a NAV Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a határozatban szerepelő link használatával, ügyfélkapus azonosítás után. Az ügyfélkapus elérhetőséggel rendelkezők a megkapott határozatban szereplő fizetési linkre kattintva is teljesíthetik a fizetést. Akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, a postai úton küldött irathoz mellékelt csekken, vagy az ügyfélportálról indítva bankkártyával, házibankos utalással is befizethetik adójukat. Csekk telefonon a NAV Infóvonalán igényelhető a legegyszerűbben.
A korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovatban, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni. A nem természetes személyek átutalással, az ügyfélportálról indítva házibankos utalással és csekken rendezhetik a befizetést.
A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek a törvényi feltételek fennállása esetén részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.