2024.01.25, 14:04
Nem lehet minden autó elektromos

Bár a tisztán elektromos járműveknek határozottan nagy szerep juthat a jövőben, a piaci részesedésük belátható időn belül nem fogja meghaladni a 30 százalékot - mondta a Toyota alapítójának az unokája.

A Tokiói Autószalonon a Toyotát alapító Tojoda Kiicsiro unokája, a 67 éves Tojoda Akio, aki tizenhárom év után tavaly köszönt le az autógyártó vezérigazgatói posztjáról, több érvet is felhozott a belső égésű motorok teljes és végérvényes elvetése ellen. Morizo álnéven vesz részt helyi és nemzetközi autóversenyeken, szóval igazi autórajongó. „Egymilliárd ember él a világon elektromos áram nélkül. A károsanyag-kibocsátás elleni harcnak nem lehet az az eszköze, hogy megfosztjuk őket a választás szabadságától, az utazás lehetőségétől.” – mondta Tojoda. „A politika nem hozhat ilyen döntéseket a fogyasztók helyett.” Ez a szemlélet mindig is jellemző volt Tojoda Akióra: amikor átvette a vállalat irányítását, egyik első dolga volt szakítani a korábbi központosított döntéshozatal gyakorlatával, és kialakítani egy olyan rendszert, amelyben regionális alapokra helyezte a cég működését, a termékfejlesztést.

Nem csak a fejlődő országok igényei szólnak azonban a kizárólag elektrifikáció ellen: Tojoda Akio a japán autóipar példáján keresztül szemléltette a kizárólagos paradigmaváltás veszélyeit. „Csak Japánban öt és félmillióan dolgoznak az autóiparban. Közülük sokan élnek abból, hogy belső égésű motorokhoz gyártanak alkatrészeket. Ezek az emberek fontos szereplői a japán gazdaságnak, tudásuk nélkülözhetetlen az ország jövője szempontjából. Nem veszíthetjük el őket.” Morizo nem csupán elméleti síkon támogatja a hagyományos hajtási módozatok életben tartását: az ő személyes kérése nyomán született meg az a döntés, hogy a Toyota vadonatúj motortechnológiák fejlesztésébe fog. „Meggyőződésem, hogy a szénsemlegességért folytatott küzdelemben igenis jut szerep a belső égésű motoroknak. Látszólag ezzel visszafelé lépünk az időben, ám pont ellenkezőleg: így juthatunk a leghatékonyabban előre.”

Évek óta következetesen hangoztatott véleményét megerősítve elmondta, hogy bár a tisztán elektromos járműveknek határozottan nagy szerep juthat a jövőben, meglátása szerint piaci részesedésük belátható időn belül nem fogja meghaladni a 30 százalékot. A fennmaradó több mint kétharmadon pedig a többi megoldások: a már ismert és a még kidolgozásra váró technológiák osztozhatnak. „Vannak, akik rajonganak a belső égésű motorokért, a hangjukért, az illatukért. Mások az akkumulátoros elektromos autókat kedvelik. Egy harmadik csoport szerint a hibridek jelentik a megoldást – és akkor még nem beszéltünk a plug-in hibridekről és a hidrogénről, mint energiahordozóról. A hajtást bármi biztosíthatja.” – foglalta össze filozófiáját Tojoda Akio.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14