Továbbra sem szükséges a lejáró okmányok miatt kormányablakba menni.
A Miniszterelnökség felhívta a figyelmet rá, hogy nem befolyásolják a kormányablakok nyitva tartását a március 8-án életbe lépő szigorítások, de azt kérik, hogy az ügyfelek csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket, lehetőség szerint válasszák az elektronikus ügyintézési lehetőségeket. A társadalmi kontaktusok számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejáró okmányok érvényességét, így a november 4-e után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig Magyarország területén használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le.
Közölték azt is, a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok továbbra is kizárólag előzetes időpontfoglalással fogadják az ügyfeleket. A kormányablakok esetében a már november 11-e óta érvényben lévő rendszer alapján az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve az ingyenesen hívható 1818-as telefonszámon továbbra is lehetőség van időpontfoglalásra. Március 8-tól tehát nem törlik az elmúlt időszakban lefoglalt időpontokat, a kormányablakok munkatársai a hatósági ügyekben várják az ügyfeleket, akik az interneten elérhető központi időpontfoglaló alkalmazásban továbbra is foglalhatnak – akár ügyfélkapu-regisztráció nélkül is – időpontot – emelték ki. Amelyik ügykörben pedig ez lehetséges, a személyes ügyintézés helyett továbbra is a weboldalon keresztül elérhető elektronikus ügyintézést javasolják.
Az ügyfélszolgálati irodákban az ügyfelek és az ügyintézők egészségének védelme érdekében a kormányhivatalok számos biztonsági intézkedést vezettek be. Így az időpontra érkezés mellett kizárólag szájat és orrot takaró maszkban szabad tartózkodni az ügyfélszolgálatokon, az ügyféltérben várakozni nem lehet, kötelező a 1,5-2 méteres távolság megtartása, valamint a helyiségekbe kézfertőtlenítő, a pultokra pedig plexifal került. Az elkészült okmányokat a hivatalok postai úton kézbesítik, személyes átvételre csak kivételes esetekben van lehetőség.
Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.
Hétvégi Budapest
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

Hétvégi Budapest
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.
Ittas vezetésből megvesztegetés
Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.

Ittas vezetésből megvesztegetés
Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.
Horrorkaravánokat büntettek
A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.

Horrorkaravánokat büntettek
A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.
Végigvideózzák Magyarországot
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.

Végigvideózzák Magyarországot
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.
Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka
Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.

Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka
Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.
Kamionstop a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.

Kamionstop a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.
Ingadozó újautó eladások
Az EU-ban 1,9 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első negyedévben. Magyarország növekedést könyvelhetett el.

Ingadozó újautó eladások
Az EU-ban 1,9 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első negyedévben. Magyarország növekedést könyvelhetett el.