Az év első öt hónapjában a személysérüléses közúti balesetek száma csökkent, az ittasan okozott balesetek száma „stagnál”, míg 12 fővel többen vesztették életüket közútjainkon, mint 2011. hasonló időszakában.

Baleset Budapesten, a Hunyadi János úton. A BMW letarolta a buszmegállót, a súlyosan sérült sofőrt a tűzoltók vágták ki az erősen roncsolódott kocsiból
Ismertté váltak azok a rendőrség által gyűjtött statisztikai adatok, melyek Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzetének alakulását mutatják be az év első öt havában. Az előzetes – azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatok alapján 2012. január 01. és május 31. között összesen 5 274 személysérüléses közúti baleset történt, 5,42 %-kal kevesebb, mint 2011. azonos időszakában (akkor 5 576 balesetet regisztráltak).
Csökkenő tendencia mutatható ki a súlyos és a könnyű sérüléses balesetek vonatkozásában, ahol – a felsorolás sorrendjének megfelelően – 6,95 %-os, valamint 5,18 %-os a csökkenés. A halálos kimenetellel végződött közúti balesetek számában ugyanakkor 2,6 %-os növekedés tapasztalható.
Utóbbi adatból következik, hogy az év első öt hónapjában a közúti balesetben meghalt személyek száma a tavalyi 208 főről 220 főre csökkent. Az így mérhető 5,77 %-os növekedés azt jelenti, hogy idén május végéig 12 fővel többen haltak meg balesetben a közútjainkon, mint 2011. azonos időszakában.
Az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti balesetek számában gyakorlatilag nem történt érdemi változás (egészen pontosan: minimális csökkenés történt), hiszen a tavalyi 563-al szemben idén május végéig kettővel kevesebb, azaz 561 ittas baleset történt (ez 0,36 %-os csökkenést jelez). Az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya 10,64 %, mely úgy is értelmezhető, hogy átlagosan számítva minden kilencedik személysérüléses közúti balesetet ittas vezető okoz!

A közúti balesetek legfőbb okaiban említésre méltó változás nem történt.. A személyi sérüléssel járó balesetek 28 %-ának a hátterében a gyorshajtás áll (1 458 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 1 278 baleset (részaránya 24 %), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 761 baleset (részaránya 14 %) történt.
A közúti balesetek túlnyomó részét, 61 %.-át a személygépkocsi vezetők okozták, bár megjegyzendő, hogy a közúti forgalmon belüli aránya ennek a közlekedői csoportnak a legmagasabb. A tehergépkocsi vezetők a balesetek 9 %-ának, az autóbusz vezetők pedig az összes baleset 1 %-ának az okozásáért felelősek. A motorkerékpárosok és a segédmotoros kerékpárosok az összes baleset 4-4 %-át okozták.
Továbbra is magas a kerékpárosok aránya a balesetet okozók körében, hiszen a motor nélküli kétkerekűek hajtói az összes baleset 12 %-át okozták, azaz összesen 612 balesetet. A tavalyi 539-el szemben ez 12 %-os növekedést jelent.
Elgondolkodtató, hogy a nyári „fő kerékpáros szezon” előtti időszakban, a téli és tavaszi hónapokban a kerékpárosok több személyi sérüléssel járó közúti balesetet okoztak, mint a segédmotor-kerékpárosok, a motorkerékpárosok, az autóbusz vezetők és az „egyéb” járművek vezetői összesen!
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
