2020.02.04, 16:49
Négyen haltak meg közúti balesetben a múlt héten

Visszafogottabb számú halálos balesetet jellemeznek ugyanazok a kiváltó okok. Rosszul megítélt haladási sebesség és rossz láthatóság a téli két főbűnös.

A múlt héten összesen 1315, a rendőrség által is ismert közúti baleset történt Magyarországon. Ebből a számból 4 volt halálos kimenetelű, 75 súlyos sérüléssel járó, 211 könnyű sérüléssel járó és 1025 anyagi káros. Mindezzel a most indult év statisztikája kedvezőbb a tavalyinál, a halálos esetek és a közúti balesetben elhunytak száma is csökkent.

Pedig a közúti körülmények nagyban nehezítik a közlekedők dolgát. A tartós köd, a fagypont közeli hőmérséklet okozta csúszásveszély, a nyálkás utak, a hosszú éjszakák és szürke nappalok nem barátai az autósoknak. A hétvégi pár napsütéses, enyhe napot e héten erős széllel járó frontátvonulások követik, amelyek új kihívások elé állítják a közlekedőket.

A múlt heti négy halálos balesetből kettő volt gyalogosgázolás. Február elsején, késő délután Bicske lakott területén kívül közúton egy 37 éves autós elütötte a vele szemben az úttesten közlekedő 79 éves idős asszonyt, aki a helyszínen meghalt. A baleset okát még vizsgálják. A másik eset Budapesten, február másodikán, a Nagykörösi úton történt, egy eddig ismeretlen személyazonosságú 50 év körüli nőt ütött el a vonat kiépített vasúti átjáróban. A baleset körülményeit még vizsgálják.

A másik két halálos baleset az eddigi adatok szerint a rosszul megválasztott haladási sebesség rovására írható. Január 27-én, Szombathely mellett, lakott területen kívül, a 86-os számú főúton délelőtt egy 44 éves nő az autójával átsodródott a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező teherautóval. A személyautó sofőrje a helyszínen az életét vesztette.

Január 30-án Kaposvár közelében, a 66346 számú úton reggel egy 47 éves nő autójával megcsúszott, majd elvesztette az uralmat a gépjármű felett, a menetirány szerinti bal oldalon lesodródott az útról, áthajtott a vizesárkon és fának ütközött. A baleset következtében a kocsi hátsó ülésén utazó 12 éves fiú olyan súlyosan sérült, hogy a kórházba szállítást követően elhunyt, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét – információink szerint a fiú nem volt bekötve. A másik utas, egy 12 éves lány, aki elöl ült, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az esetek felhívják a figyelmet arra, hogy a fagypont közeli időben, a csúszóssá váló utakon ne megszokásból vezessenek. Könnyen előfordul, hogy a víznedves utakon foltszerű jegesedések képződnek fagyzugokban, szélátfújásoknál, illetve felüljárók úttestén. A fagyos felületen megcsúszó autó feletti uralom visszanyerésére sokkal nagyobb az esély, ha mérsékelt utazási sebességet választanak. Ne feledjék, mindenkit hazavárnak!

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.