Az idei Biztonság Hete rendezvénysorozat alapgondolata többek között az ittas vezetés visszaszorítása.
Az ittas vezetés veszélyeire hívja fel idén a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága a „Biztonság Hete” kezdeményezéssel, amelyet idén a koronavírus-járvány miatt online rendeznek meg szeptember 14. és 19. között. A Mabisz a közleményében azt írta, hogy Európában a közúti balesetek mintegy negyedét alkoholfogyasztás okozza. Magyarországon az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma 2015 és 2019 között 11,4 százalékkal, az ittasan okozott balesetek aránya 9,6-ról 8,4 százalékra csökkent. A halálos balesetek aránya a 2015-ös 4,5 százalékról 2019-re 3,3 százalékra javult. Tavaly 1394 ittasan okozott baleset történt, ebből 47 halálos volt.
Idén a korábbi évek javuló tendenciája ezen a téren nem folytatódott: a koronavírus-járvány okozta gépjárműforgalom mérséklődésével arányosan csökkent a közúti közlekedési balesetek száma, az ittasan okozott balesetek száma viszont lényegében nem változott – 899 volt a tavalyi 925-tel szemben -, így arányaiban 16,3 százalékkal nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest – ismertették. A „Biztonság Hete” célja, hogy akciókkal hívják fel a gyerekek figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára. A programokhoz az évek során 27 partnerszervezet csatlakozott, hogy felhívják a figyelmet többi között az élelmiszerbiztonságra, a biztonságos hulladékkezelésre, az erdőtüzek megelőzésére, az árvizek elleni védekezésre, a vagyonbiztonságra és a munkahelyi balesetek megelőzésére. Az elmúlt három évben az országos rendezvénysorozaton mintegy ötvenezer gyerek vett részt.
A Mabisz idén a 9-14 éves korosztály figyelmét képregénnyel hívja fel a fiatalok buli utáni ittas vezetésének kockázataira, a középiskolásoknak pedig Biztonság Kerék – Forgasd ki a jövőd! nevű online társasjátékkal készült a biztosítási ismeretek és az önismeret fejlesztéséért. A képregény a www.mabisz.hu/oktatasi-segedletek oldalon, a társasjáték a www.biztonsagkerek.hu honlapon érhető el.
(a fenti fotó a tavalyi rendezvényen készült)
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
