2023.06.16, 07:55
Napi rutin szabálytalanságok

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. online felmérést végzett, 3000 résztvevő válaszaiból vontak le következtetéseket.

A közvéleménykutatás eredményének legfontosabb megállapítása, hogy „minden második közlekedő naponta többször találkozik szabályszegéssel az utakon”. Az arány magasabb, mert az erre irányuló kérdésre a felmérés résztvevőinek 61 százaléka válaszolt igennel a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) online közvéleménykutatásában. A felmérést május 11. és 25. között háromezer ember megkérdezésével készítették.

A válaszadók több mint kétharmada (68 százalék) szerint az elmúlt években egyre több az agresszív résztvevő a közlekedésben. A válaszadóknak mindössze 29 százaléka érzi magát biztonságban mindenhol az utakon, a többiek megneveztek egy vagy több olyan helyet (például városon kívül, főutakon vagy az autópályán), ahol ez nincs így.

Hasonló arányban látják romlónak összességében a hazai közlekedési morált a válaszadók: a NÚSZ Zrt. kutatásában résztvevők közel fele, 42 százaléka nem feltétlenül áll meg a stoptáblánál, legfeljebb lassít, és 27 százalékuk, azaz nagyjából minden harmadik válaszadó szintén csak lassít, és nem mindig tartja be a sebességkorlátozást az útépítéseknél, karbantartásoknál, annak ellenére, hogy ezeken a helyeken veszélyben lehetnek az ott dolgozók.

A válaszadók több mint negyede (27 százalék) látja azt az utakon, hogy a közlekedők gyakran nem adnak elsőbbséget a megkülönböztető jelzést használó mentőknek, rendőröknek és tűzoltóknak. A válaszadók közel kétharmada (67 százalék) pedig azt tapasztalja, hogy a gépjárművezetők nem tesznek eleget a jobbratartási kötelezettségnek.

Az elfogadhatatlannak tartott szabályszegések között a büntetőfékezés vezet: a válaszadók 92 százaléka sorolta ezt a szabályszegést az „elfogadhatatlan” kategóriába. A legkevesebben (39  százalék) pedig a gyorshajtásra voksoltak. Az utóbbi szabálytalanságot követik el ugyanakkor – saját bevallásuk szerint – a legtöbben (82 százalék).

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne javítani a hazai közlekedési morálon a kérdőívet kitöltők 63 százaléka írta azt, hogy már az általános iskolában tanítaná a gyerekeket a kulturált közlekedésre. A válaszadók 35 százalékban jelölték meg a jogosítványszerzés feltételeként a pszichológiai alkalmasságot, 27 százalékuk szerint az utakon még több kamerával és rendőrrel, 25 százalékuk szerint pedig szabályszegés esetén szigorúbb büntetésekkel lehetne változtatni pozitív irányban a helyzeten – áll a felmérésben.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14