2021.04.19, 09:26
Múlt heti mérleg: több baleset, kevesebb halálos áldozat

1000 fölé emelkedett a múlt héten jegyzett közúti balesetek száma, azonban ebből biztatóan alacsony számú járt halálos áldozattal.

A hatóságok tudomására a múlt héten 1071 közúti közlekedési baleset jutott, ez némileg emelkedő tendenciát mutat a korábbi hetekhez képest. A balesetekből 158-ban történt könnyű személyi sérülés, 44 esetben pedig súlyos sérülthöz riasztották a mentőket. Halálos baleset kettő történt, amelyekben összesen két ember vesztette az életét, harmadannyian, mint a tavalyi év azonos hetében – amikor szintén a lezárások idejét éltük.

A múlt heti első halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Berzence közelében történt április 16-án pénteken délelőtt. Egy 21 éves férfi tehergépkocsival elütötte az úttesten jelzőtárcsával forgalomszabályozó tevékenységet folytató 54 éves férfi közútkezelőt, aki a helyszínen meghalt.

A második halálos baleset másnap, április 17-én szombaton történt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Baktalórántháza lakott területén egy útkereszteződésben, este, egy 41 éves nő személykocsival nem biztosított elhaladási elsőbbséget és nekiütközött egy 23 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A balesetben a gyanú szerint hibázó nő a helyszínen meghalt, a másik autót vezető fiatalember súlyos, utasa, egy 24 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14