A budapesti Lánchíd felújításához kapcsolódóan hamarosan elkezdődik a munka az alagút szájánál lévő körforgalom felújításával kapcsolatban. Megváltozik a forgalmi rend!
Elkezdődik a fővárosban a Clark Ádám téri körforgalom helyreállítása a Lánchíd felújításához kapcsolódva. A forgalmi változásokkal járó, jelentős útépítési munkákat a következő két hétvégén (november 19–20-án, valamint november 26–27-én) végzik el, a teret ekkor ideiglenesen lezárják a forgalom elől. Az érintett közösségi közlekedési járatok – a 16-os, a 105-ös, valamint a 916-os és a 990-es autóbusz – módosított útvonalon járnak.
Tehát a következő két hétvégén, szombaton várhatóan 0:00 órától hétfő 4:30-ig a Clark Ádám tér teljesen le lesz zárva az átmenő forgalom elől. A lezárás ideje alatt az Alagút felől csak a Hunyadi János út felé lehet behajtani, a Lánchíd utca és a Fő utca térhez csatlakozó útszakaszai zsákutcák lesznek.
A most következő hétvégén (november 19–20-án) a Lánchíd felújításához kapcsolódva tavaly májusban kialakított ideiglenes „kis” körforgalom aszfaltját marják fel, és hozzálátnak a korábbról ismert „nagy” körforgalom helyreállításához. A tervek szerint ekkor kezdődik a szegélyek és a járdaszigetek visszaépítése is. November 21-étől, hétfőtől – formáját tekintve – már az eredeti, nagy körforgalmat használhatják az arra közlekedők. A legfelső aszfalt kopóréteget az időjárástól függően majd a november 26–27-i hétvégén fektetik le. Ezután festik fel a burkolati jeleket is az útra. A virágágyás kialakításához szükséges humusz folyamatosan kerül be a tér közepére, ahová a füvesítés mellett december közepére az első, téli időjárásnak megfelelő növényeket is visszatelepítik majd.
A változások miatt módosul hétvégén az érintett autóbuszok útvonala.
- A 16-os autóbuszra a Clark Ádám téren a Hunyadi János út elején kialakított ideiglenes megállóhelyen lehet fel- és leszállni.
- A 105-ös autóbusz a Gyöngyösi utca felé a Krisztina körúton közlekedik, ezért nem érinti a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyet, megáll azonban az 5-ös és a 178-as autóbusz Alagút utca és Dózsa György tér megállójánál. Az Apor Vilmos tér felé közlekedő 105-ös autóbusz az Attila úton jár, nem érinti a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyet, megáll ugyanakkor az 5-ös és a 178-as autóbusz Szarvas tér és Dózsa György tér megállójánál.
- A 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszok péntekről szombatra virradó éjszakától hétfő hajnalig közlekednek megváltozott útvonalon.
- A 916-os autóbusz az Uránia felé a Krisztina körúton, a Széll Kálmán tér felé pedig az Attila úton közlekedik, ezért egyik irányban sem érinti a Várkert Bazár megállóhelyet, továbbá az Uránia felé a Clark Ádám teret sem. A Széll Kálmán tér felé közlekedő 916-os autóbusz az 5-ös és a 178-as autóbusz Szarvas tér és Dózsa György tér megállójánál, valamint a Clark Ádám térnél a Hunyadi János út elején kialakított ideiglenes megállóhelynél áll meg.
- A 990-es autóbusz Rákoskert felé a Halász utca és a Döbrentei tér között a budai alsó rakparton közlekedik, ezért nem érinti a Halász utca, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyet, megáll azonban a Fő utcában a Halász utcai csomópont előtt, a budai alsó rakparton a Clark Ádám térnél és a Várkert Bazárnál kialakított ideiglenes megállóhelyeknél. A Normafa felé közlekedő 990-es autóbusz az Attila úton éri el a Széll Kálmán teret, onnan Batthyány téri betéréssel közlekedik tovább a Vérmező út–Batthyány utca–Csalogány utca útvonalon, ezért nem érinti a Várkert Bazár, a Clark Ádám tér és a Halász utca megállóhelyet, a terelt szakaszon viszont valamennyi érintett megállóhelyen megáll, a Batthyány téren pedig a 11-es és a 111-es autóbusz megállójában lehet fel- és leszállni.

Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
