Idén nőtt a vasúti átjárókban történt balesetek száma, erre figyelmeztet a MÁV és az ORFK-OBB.
A vasúti átjárókon való áthaladás szabályaira, a KRESZ betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet a MÁV és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetvédelmi Bizottsága (ORFK-OBB) a Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Napon (ILCAD) tartott közös sajtótájékoztatón. Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója azt mondta, hogy „élet-halál kérdése a KRESZ szabályok betartása”. Közlése szerint aggasztóan megemelkedett a vasúti átjárós balesetek száma; idén 30 vasúti átjárós baleset történt ez 9 esettel több, mint a tavalyi év megegyező időszakában. A baleseteket minden alkalommal az emberi figyelmetlenség vagy a KRESZ szabályok megsértése okozta – emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a vasúti átjárókban az elmúlt 16 évben nem történt a vasút hibájából halálos áldozatot követelő baleset. A balesetek megelőzése érdekében a MÁV Sín-tér címmel edukációs filmeket készített, a videók a féktávolság, az elsodrási határ és az áramütés témakörével foglalkoznak. Többek között bemutatják, hogy a vonat féktávolsága több száz méter. Az első videó már elérhető a legnépszerűbb videomegosztó csatornán. A vezérigazgató kitért arra is, hogy idén figyelmeztető táblákat is kihelyeznek a vasúti átjárókhoz, összesen 280 helyszínre.
Berzai Zsolt r. alezredes, az OBB főtitkára a tavalyi vasúti átjárós közlekedés ellenőrzésének tapasztalatairól számolt be. Mint mondta, a szabályokat megszegők 99 százaléka tisztában volt a tettével, azt sietséggel magyarázta. Berzai Zsolt ezért türelemre, körültekintésre, fegyelmezettségre és tiszteletre kérte a közlekedés valamennyi résztvevőjét, az autósokat, kerékpárosokat és gyalogosokat egyaránt.
Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek nem tudják reálisan felméri egy közeledő jármű sebességét. A szakember kitért az úgynevezett „2-es szabályra”. A vonat kétszer olyan gyorsan ér oda, mint gondolnánk és az elsodrási határa is kétszer akkora, mint ahogyan arra számítanak az emberek – ismertette. A közlekedőket arra kérte, hogy minden esetben figyelemmel közlekedjenek.
Molnár Péter, a MÁV-START mozdonyvezetője a balesetek traumás hatásáról beszélt. Elmondta, hogy 24 éve mozdonyvezető és nyolc esetben volt gázolása, ebből két esetben gépkocsival ütközött az átjáróban. A baleseteket nem lehet elfelejteni, az ütközés mély nyomot hagynak a mozdonyvezetőkben – mondta. Ő is a szabályok betartására kérte a közlekedőket.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.