Élénkülni látszik a használtautó-import, amelyet továbbra is a Volkswagen vezet.
Európa-szerte csökkent a használt autók ára, így újra kifizetődőbb „kintről” behozni használtautót. Az első két hónapban 18 642 darab kocsi bővítette így a meglehetősen beszáradt belföldi kínálatot, a tavalyi első két hónapban ez a szám 16 987 darabot mutatott – derült ki a Data House összefoglalójából.
„A visszajáró kereskedőknek, illetve aki több kocsit is elvisz tőlük, azoknak a német vagy a belga kereskedő nagyobb árengedményt tud adni, mint tavaly ilyenkor” – mondta el Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója. Elmondta, hogy a célországok a használt kocsikra specializálódott importőrök esetén továbbra is a nagyobb piacok, mint Németország vagy Belgium. Teljesen érthető a gyakorlatuk, mert míg például egy résmodellből csak 20-25 darab érhető el itthon, addig csak a német mobile.de vagy autoscout.de oldalakon akár tízszeres is lehet a kínálat. Másrészt a vásárlók körében elterjedt az a nézet, hogy ott nyilván jobban karbantartott autók vannak, gyakoribb a kocsicsere, jobbak az utak, ezért megkíméltebb darabokhoz lehet hozzájutni.
Első kéthavi használtimport toplista
darab, piaci részesedés
| 1 | VOLKSWAGEN | 2384 | 12,79% |
| 2 | FORD | 1704 | 9,14% |
| 3 | OPEL | 1619 | 8,68% |
| 4 | AUDI | 1251 | 6,71% |
| 5 | BMW | 1103 | 5,92% |
| 6 | MERCEDES | 1038 | 5,57% |
| 7 | HYUNDAI | 949 | 5,09% |
| 8 | TOYOTA | 916 | 4,91% |
| 9 | KIA | 674 | 3,62% |
| 10 | HONDA | 652 | 3,50% |
Forrás: Data House
„Viszont Ausztriában keményen sózzák az utakat, ezért az idősebb kocsiknál gyakori az erős rozsdásodás” – emelte ki Tóth Péter, hozzátéve, hogy továbbra is elsősorban a német típusok keresettek a magyar piacon. A Volkswagen, a Ford és az Opel mindig is előkelő helyen volt, de a Toyota, a Hyundai és a KIA is jól láthatóan jön fel, miután a dömpingmodelljeik elértek abba a korba, amit a magyar piaci derékhad már meg tud fizetni. Bár a nagyobb Toyotákat nehéz levadászni, mert azokra nagy a kereslet, például az afrikai országokra specializálódott kereskedők azonnal lecsapnak rájuk, hajókra rakják, és viszik a célpiacaikraa megvett autókat.
A magyar használtpiacra a behozatalon kívül az is hatással lesz az idén, hogy amíg januárban 8040 új személygépkocsi került az utakra, februárban már 10735. Így a tavalyi első kéthavi 18 041-gyel szemben idén 18755 új személyautót helyeztek forgalomba hazánkban, ez valamelyest élénkíti a cseresorozatot.
Februári használtimport toplista
darab, piaci részesedés
| 1 | VOLKSWAGEN | 1154 | 12,28% |
| 2 | OPEL | 850 | 9,04% |
| 3 | FORD | 850 | 9,04% |
| 4 | AUDI | 612 | 6,51% |
| 5 | BMW | 556 | 5,92% |
| 6 | MERCEDES | 549 | 5,84% |
| 7 | TOYOTA | 491 | 5,22% |
| 8 | HYUNDAI | 483 | 5,14% |
| 9 | KIA | 337 | 3,59% |
| 10 | ŠKODA | 320 | 3,40% |
Forrás: Data House
A februári és az első kéthavi toplistán az a legnagyobb különbség, hogy a múlt hónapban a Skoda feljött a tizedik helyre, míg a Volkswagen és az Audi szilárdan tartotta az első és a negyedik helyét.
Február végéig továbbra is a három kategória fedi le a piac nagyját, együttesen az 57,83 százalékát. Az alsó-közép kategória 4749 darabbal 25,47 százalékot szerzett meg, a kisautóké 3122 darabbal 16,75 százalék lett, míg 2910 darabos forgalomba helyezéssel a felső-közép kategóriáé a piac 15,61 százaléka. A használtimport sajátossága, hogy a legkedveltebb típusok listáját vezető Volkswagen Golf és Passat, valamint a harmadik helyen álló Ford Focus után, nagyobb mértékben csökken a forgalomba helyezések száma.
A használtimport kedvenc típusai
január-február, darab
VOLKSWAGEN GOLF 611
VOLKSWAGEN PASSAT 599
FORD FOCUS 594
OPEL CORSA 293
OPEL MERIVA 287
KIA CEED 276
BMW I3 269
HONDA JAZZ 267
ŠKODA OCTAVIA 265
HYUNDAI I30 255
AUDI A4 LIMOUSINE 243
AUDI A3 SPORTBACK 236
FORD FIESTA 236
VOLKSWAGEN POLO 226
Forrás: Data House
A használt kishaszonjárművek behozatala 1505-re csökkent a tavalyi első két havi 1577-ről, míg 2022-ben még 2039 darabot regisztráltak.
Használt kishaszonjárművek behozatala
január-február, darab, piaci részesedés
| 1 | VOLKSWAGEN | 243 | 16,15% |
| 2 | FORD | 217 | 14,42% |
| 3 | RENAULT | 194 | 12,89% |
| 4 | FIAT | 145 | 9,63% |
| 5 | IVECO | 130 | 8,64% |
| 6 | MERCEDES | 124 | 8,24% |
| 7 | PEUGEOT | 97 | 6,45% |
| 8 | CITROEN | 83 | 5,52% |
| 9 | OPEL | 80 | 5,32% |
| 10 | NISSAN | 58 | 3,85% |
Forrás: Data House
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
