2022.11.11, 11:37
Ment ész nélkül…

110 km/óra feletti sebességgel okozott halálos balesetet egy fiatalember 30 km/órás szakaszon.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves  férfi ellen, aki lakott területen belül 110 km/óra feletti sebességgel gázolt el egy gyalogost. A vádirat szerint a vádlott 2021 szeptemberében, az éjszakai órákban Sopron belterületén közlekedett 117-119 km/óra sebességgel olyan útszakaszon, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 30 km/óra volt. A terhelt ezzel a sebességgel ért egy jobbra ívelő útkanyarhoz, amelyet a fizika szabályai alapján legfeljebb 108-113 km/óra sebességgel lehetett volna bevenni. A túlzott sebesség miatt a sofőr nem tudta követni az út vonalvezetését, felsodródott a járdára, ahol elütötte az ott gyalogosan közlekedő, harmincas éveiben járó sértettet. Az ütközés következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Győri Járási Ügyészség a terhelt ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására is tett indítványt. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

 

Obb 30ev 2

Új buszok Budapestnek

A BKK közbeszerzési eljárásokat indított közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetésére.

...
2023.10.01. 08:53

Új buszok Budapestnek

A BKK közbeszerzési eljárásokat indított közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetésére.

Vadat elütni duplán balszerencse

Változott a szabályozás, így alig maradt olyan eset, amikor nem az autóst terheli a vadbalesetből eredő kár. Beleértve az elütött vad értékét is.

...
2023.09.30. 09:23

Vadat elütni duplán balszerencse

Változott a szabályozás, így alig maradt olyan eset, amikor nem az autóst terheli a vadbalesetből eredő kár. Beleértve az elütött vad értékét is.

Dugók az M3-as bevezetőjén

Jelentős forgalomkorlátozás vezettek be a hétvégére a Kacsóh Pongrác úti felüljárón.

...
2023.09.30. 07:37

Dugók az M3-as bevezetőjén

Jelentős forgalomkorlátozás vezettek be a hétvégére a Kacsóh Pongrác úti felüljárón.

Villanyautók és nehéz akkumulátorok

Nem könnyű az elektromos áramot tárolni. A mai akkumulátor-technológia a villanyautózás achilles-sarka, szinte ez az egy támadható pontja, ez okozza az aggályokat.

...
2023.09.29. 07:34

Villanyautók és nehéz akkumulátorok

Nem könnyű az elektromos áramot tárolni. A mai akkumulátor-technológia a villanyautózás achilles-sarka, szinte ez az egy támadható pontja, ez okozza az aggályokat.

Újabb neuralgikus pont az M0-án

Burkolatfelújítás miatt forgalomkorlátozás lesz az M0 körgyűrű M7 autópálya csomópontjában.

...
2023.09.28. 18:05

Újabb neuralgikus pont az M0-án

Burkolatfelújítás miatt forgalomkorlátozás lesz az M0 körgyűrű M7 autópálya csomópontjában.

Lelkesítő hétvégi program

Százhúsz autóbusz érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra.

...
2023.09.28. 13:58

Lelkesítő hétvégi program

Százhúsz autóbusz érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra.

Őszi élénkülés a használtautó-piacon

Valamivel többan adtak-vettek használtautót, de még közel sem annyian, mint tavaly.

...
2023.09.27. 13:23

Őszi élénkülés a használtautó-piacon

Valamivel többan adtak-vettek használtautót, de még közel sem annyian, mint tavaly.

M0 lezárások

Forgalomkorlátozás lesz október közepéig az M0-s autóút és az M5-ös autópálya csomópontjában.

...
2023.09.27. 06:50

M0 lezárások

Forgalomkorlátozás lesz október közepéig az M0-s autóút és az M5-ös autópálya csomópontjában.