2022.09.14, 11:25
Menő jövő

Negyedik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron az elektromos járművek napját.

„Menő jövő” címmel a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az idén negyedik alkalommal szervezi meg az Elektromos járművek napját: a városban szeptember 18-án találkozhatnak az érdeklődők a technika legújabb vívmányaival, az érvényes jogosítvánnyal rendelkezők a járműveket ki is próbálhatják. A társszervező Jövő Mobilitása Szövetség közleménye szerint az eseményen az elektromos járművek mellett bemutatnak egy energiatároló rendszert, amely csökkent kapacitású elektromos autó-akkumulátorokból készült: az úgynevezett „second life” energiatárolók a napelemek által megtermelt energia tárolására adhatnak megoldást, s bár nem a klasszikus értelemben vett újrahasznosítás történik, mégsem keletkezik azonnal veszélyes hulladék az autóból való kiszerelésüket követően.

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere az eseménnyel kapcsolatban elmondta, hogy a város támogatja az elektromos járműveket, a településen továbbra is ingyenes parkolhatnak ezek a járművek. A tömegközlekedésbe egyre több elektromos buszt kapcsolnak be, jelenleg kilenc, ősz végére már 12 ilyen jármű fog közlekedni a városban. Népszerűek az elektromos rollerek, és bíznak benne, hogy ennek kerékpárváltozata is hamarosan elterjed Székesfehérváron. A Jövő Mobilitása Szövetség szerint országosan elektromos rollerből a becslések szerint 50 ezer vesz részt a közlekedésben és csak tavaly 20 ezer elektromos kerékpár értékesítettek az országban. A szövetség szakértői úgy vélik, hogy  2030-ra körülbelül 30 millió magán e-kerékpárral és e-robogóval, valamint 2,7 millió közös használatú közlekedési eszközzel lehet majd számolni a kontinensen. A vasárnap 10 órától, a Rákóczi utca-Várkörút lezárt szakaszán kezdődő székesfehérvári rendezvény az Európai Mobilitási Hét programjainak zárása is lesz.

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14