2020.11.08, 16:27
Megvan a kgfb kampány első díj-tapasztalata

A Netrisk on-line biztosításközvetítő kiszámolta a kötések alapján a kgfb átlagdíjemelkedést az év végi biztosítás újrakötési kampányban. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez a díjemelkedési átlag csak a már tíz éve az autójukat el nem adókat érinti. Az évkközi váltóknak magasabb a díjemelkedés, és már ők vannak többen.

A hétfőn kezdődött, év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kampány első napjaiban az érintett ügyfelek 26 600 forint átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat, ez  7 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkori 24 800 forint díjszintet – közölte a Netisk.hu online biztosításközvetítő portál saját adatbázisára hivatkozva. A közleményben kiemelték, a legtöbb ügyfél idén is több kedvezményt is érvényesíteni tud, például az éves, egyösszegű díjfizetéssel, amelyet eddig az ügyfelek 92 százaléka választotta, szemben a tavalyi 87 százalékkal. A további megtakarítás érdekében ugyancsak jelentős többség választja az elektronikus díjfizetési formát, a csekket kérők aránya egy év alatt 23 százalékról 16 százalékra apadt.

Marschalek Péter, a Netrisk csoport kereskedelmi igazgatója a közleményben elmondta, az idén is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, valamint az új téli-nyári gumik használata után járó kedvezmény, amelyet négy biztosító is nyújt kedvezményt adva. A biztosításközvetítő felhívja a figyelmet arra, hogy a díjemelkedés mértéke a különböző szegmensekben eltérő lehet. Egyes autósok akár 30 százalék feletti díjemelkedéssel is szembesülhetnek, míg mások enyhe díjcsökkenést tapasztalhatnak. Néhány biztosító a jelenlegi tarifáiban már megkezdte a károkozói pótdíjak rendszerének átalakítását, ami további változásokat eredményez a bonyolult tarifarendszerekben. Emiatt is mindenképpen célszerű összehasonlítani, hogy melyik biztosító mit kínál a következő éves időszakra.

Az év végi kgfb-kampányban érintett autósoknak december elsejéig van lehetőségük arra, hogy eldöntsék, jelenlegi szerződésüket folytatják a jövő évben is, vagy új biztosításra váltanak. Ennek eldöntésében fontos szerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott indexdíjnak, amit az érintetteknek november 11-ig kell megkapniuk – írta közleményében a Netrisk.hu.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14