2020.09.23, 07:58
Megszámolták a bringásokat

A Magyar Közút a nyáron megszámolta a kerékpáros turistákat. A számlálásokat a Fertő tó, a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Balaton körül is elvégezték. A számlálás évek óta minden nyáron megismétlődik, három hónapon át, így egy több éves trend alapján tudják összehasonlítani az adatokat.

A kerékpáros forgalom növekedésének a mértéke igen nagy. A kézi és a gépi mérések alapján a Velencei-tavon, a Balatonnál és a Tisza-tavon is a kerékpárosok számának megkétszereződését regisztrálták. A Velencei-tónál a kerékpározók száma megduplázódott, balatoni számlálás eredménye pedig 85 százalékos növekedést mutat. A Tisza-tavi kör hiányzó részének elkészültével egy év alatt szintén megduplázódott a kerékpáros turisták száma, a júniusban átadott hidakon több mint 70 ezren bicikliztek át. Tavaly Kiskörén júliusban és augusztusban 18 ezer biciklist számoltak, idén ugyanezen időszak alatt több mint 40 ezret. A Poroszló és Tiszafüred között elkészült hiányzó szakasz, így a teljes Tisza-tó kerékpáros forgalmára pozitív hatással volt. A korábbi adatokkal összevetve 2016 óta 5,5-szeresére nőtt a Tisza-tó körül kerékpározók száma.

A Magyar Közút közleménye szerint a kerékpáros útvonalak fejlesztése továbbra is a hálózatos logikát követi, tehát a cél, hogy turisztikailag értelmezhető, egybefüggő hálózatok jöjjenek létre, amelyek még több kerékpáros turistát fognak nyeregbe ültetni. Így jelölték ki idén az Eurovelo 14 Szentgotthárdtól a Velencei-tóig futó szakaszát, így készült el a Szentendre és Budapest közötti Eurovelo 6. A Duna keleti partján a Dunakeszi és Budapest közötti hiányzó Eurovelo 6-os szakasz építése is megkezdődött. A hálózatokból hiányzó szakaszok elkészülése emeli egy-egy térség turisztikai vonzerejét, ahogy ez a Tisza-tó esetében is tapasztalható.

Kerékpárutak üzemeltetését Segítő Speciális Traktorokat
Kerékpárutak üzemeltetésére szolgáló traktorok

Két évvel ezelőtt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 1000 km külterületi kerékpárút kezelését vette át. Ehhez a feladathoz kormányzati forrást is kapott. Idén az üzemeltetési munkákon túl többek között a Balaton és a Fertő tó körüli kerékpárúton felújítást is végzett a társaság. A kerékpárutakhoz kapcsolódóan a Magyar Közút 2019-ben géppark fejlesztést hajtott végre, 15 speciális traktort és a hozzájuk tartozó téli-nyári adaptereket szereztek be, hogy a bicikliutak napi üzemeltetési feladatait elláthassák a szakemberek. A beszerzéseket folytatta az állami közútkezelő, további 5 téli és nyári adapterekkel felszerelt traktorral.

Elektromos buszokra vált a főváros

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzését készíti elő a BKV Zrt. bevonásával.

...
2026.07.22. 09:01

Elektromos buszokra vált a főváros

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzését készíti elő a BKV Zrt. bevonásával.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.