2020.07.02, 11:30
Megmentette az életét, hálából elhajtott!

Mondhatnánk köszönés nélkül távozott a baleset helyszínéről az az autós, aki figyelmetlenségének köszönhetően belerohant az útkarbantartók járművébe: szerencséjére az ütközésvédő energiaelnyelő elem megfogta a kocsiját, sőt sérülést sem szenvedett!

Június 22-én egy autós belerohant az autópályán a karbantartási munkát végző szakembereket óvó ütközési elemnek. Megúszta, és továbbhajtott. Az útkarbantartási munkák környéke mindig veszélyes övezet, az utat használók és a karbantartók számára is. A szóban forgó Renault Mégane vezetője a lehető legtöbb szabályt megszegte, nem tartotta be a sebességkorlátozást, nem vette figyelembe a kihelyezett ideiglenes táblákat, amelyek a karbantartásra figyelmeztették, talán éppen mással foglalkozott vezetés közben.

Az ő életét megmentette az energiaelnyelő elem, és a kocsi vészfékrendszere, amely észlelve a gyors és mély pedálnyomást, megemelte a fékerőt (erre utal a vészvillogó automatikus felkapcsolása) és sikerült annyira lelassítani az autót (körülbelül 70 km/óra sebességre) amellyel az ütközéselnyelő elem deformációja felvette a mozgási energiát.

Annyira jól működött a deformálódó elem, hogy a balesetet szenvedő autós kocsijában nem nyíltak ki a légzsákok, sőt az autó szemmel láthatóan nem sérült, még a lámpák-, indexek sem törtek ki. Ennek örömére újra szabálytalankodva az autós elhagyta a helyszínt, indulásakor még veszélyeztetve a többi elhaladót is, akik közül a többség természetesen nem tartotta be a karbantartási terület szakaszán kiírt ideiglenes sebességkorlátozást.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 20 autópálya mérnökséget tart fenn, minden mérnökségen átlagosan 3-4 ütközési energiaelnyelő eszköz áll rendelkezésre. Az ezzel felszerelt járműveiket a napi gyakorlat szerint a legkritikusabb, legveszélyesebb munkavégzési helyszínekre irányítják. Minden energiaelnyelő típus más és más paraméterekkel rendelkezik, és rengeteg típus van a nemzetközi piacon. Közös jellemzőként az mondható el ezen eszközökről, hogy a körülbelül 80 km/órával érkező személyautók megfogásához fejlesztik őket. Erre a feladatra tesztelik, szabadalmaztatják ezeket az eszközöket.

Tehát a személyautókra vannak optimalizálva, a tapasztalatok szerint a 80-100 km/óra sebességgel érkező személyautó mozgási energiáját sikeresen emésztik fel a deformációjuk által – mint ez a felvételen is látható. A gyorsabban érkező járműveknél is működik az energiaelnyelés, de ott már természetesen több sérülés fordulhat elő, de ezen esetekben is nagyban csökkenti a baleset súlyosságát az eszköz, ahhoz képest, mintha egy álló teherautóba rohanna bele egy személyautó.

Az energiaelnyelő elemeket csak akkor kell cserélni, ha megsérülnek, tehát nem évfüggő a cseréjük, nincs „szavatosságuk” (mint ahogy például a légzsákoknak van, általában 10 év). Az energiaelnyelő típusától függ, hogy a hordozójárműnek milyen feltételeknek kell megfelelnie, de alapvetően ezeket az eszközöket tehergépjárművekre lehet rögzíteni. A Közút csak olyan eszközöket szerez be, amelyek kompatibilisek a meglévő járműveikkel.

2020-ban eddig 6 ilyen balesetről számolt be a Közút, ezek mind anyagi káros esetek voltak. 2019-ben ütközési energiaelnyelő eszköznek 13 alkalommal ütköztek a közlekedők, amely balesetekből szerencsére egyik sem volt halálos kimenetelű, 4 ütközésnél volt súlyos sérült, egy esetben pedig könnyű sérült, a többi anyagi kárral járt.

A gyorsforgalmi utakon 2018-ban 83 baleset történt munkavégzéses útszakaszokon. 37 esetben terelőelemeknek, eszközöknek (táblák, villogósor terelőkúp, terelőfal stb.) vagy járműveknek ütköztek a figyelmetlen közlekedők az autópályákon és autóutakon. 12 esetben közutas autónak, ebből kilencszer olyan ütközési energianyelő eszköznek csapódtak be, amely a felvételen is látható.

Elgondolkoztató az adat, hogy a 2000-es évtől napjainkig 17 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt. Ezen tragikus esetekben közös, hogy a munkaterületek mellett a vétkes jármű vezetője nem a kihelyezett forgalmi jelzéseknek, korlátozásoknak megfelelően közlekedett, és legtöbbször a megengedett sebességet jelentősen túllépte. Tehát 17 ember halt meg munkavégzés közben, mások gondatlansága által. Tartsák be az útkarbantartások közelében kihelyezett ideiglenes korlátozásokat, hiszen ezen esetekben is emberéletek múlnak a szabálykövető magatartáson! Ha pedig megtörtént a baj, ne hagyják el a helyszínt, mint tette ezt a videón szereplő autós!

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.